Csonttörések mesélnek a középkori élet nehézségeiről
2021. január 29. 19:03 Múlt-kor
Egy szerzetest maga alá gyűrt egy lovaskocsi, egy másik rablótámadás áldozatává vált. Úgy hangozhat, mint egy, a középkorban játszódó krimi felvezetése, azonban egy új tanulmány szerint ezek a mindennapok során megeső szerencsétlenségek voltak egykor.
Korábban
314, 12 éves vagy annál idősebb egyén az 1100 és 1530 közti időszakból, három különböző cambridge-i helyszínről származó csontmaradványainak vizsgálata azt mutatta ki, a csonttörések meglehetősen gyakran fordultak elő a plébánia temetőjébe temetett egyének esetében – azaz a dolgozó köznép körében. A kutatócsoport azonban egészen horrorisztikus sérülések nyomait is megtalálta egy Ágoston-rendi kolostornál eltemetett szerzetesek csontjain, ami arra utal, a klérust sem kímélték az erőszakos támadások.
„A középkori élet mindenki számára nehéz volt” – mondta el Jenna Dittmar, a tanulmány vezető szerzője, a Cambridge-i Egyetem tanára. Az American Journal of Physical Anthropology című szaklapban publikált írásban Dittmar és kollégái arról számolnak be, a korábban kiásott középkori csontok, amelyeket megvizsgáltak, időben egészen a szerzetesrendek VIII. Henrik általi, 1530-as feloszlatásáig követhetők. Habár nem minden, az említett helyszíneken talált csont került kiásásra és vizsgálatra, Dittmar elmondása szerint az eddig megvizsgáltak igen széles körképet nyújtanak a társadalom különféle rétegeiről.
„Eredményeink meglehetősen reprezentatívak lesznek, mivel van egy plébániához tartozó temetőnk, egy ispotályunk és egy Ágoston-rendi kolostorunk is” – mondta el Dittmar.
A kutatócsoport úgy találta, a plébániatemetőben eltemetettek körében voltak a leggyakoribbak a csonttörések – az innen származó megvizsgált csontvázak 44 százalékán volt ilyen sérülés, míg a kolostornál eltemetettek közt ez az arány 32 százalék volt.
„A Mindenszentek plébániatemetőben eltemetett emberek nagyon nehéz életet élhettek” – mondta Dittmar, kiemelve, hogy sokuk teljesen átlagos ember volt, aki kétkezi munkát végzett, a földműveléstől az építkezésig. Ezzel szemben a kolostor temetőjében nyugvók vagy klerikusok, vagy azok gazdag támogatói lehettek.
Míg az ilyen jellegű sérülések a férfiak körében jóval gyakoribbak voltak, egyes nőkön is megfigyelhetők. „Az egyik szegény nőnek valamikor élete során eltört az állkapcsa, és be is gyógyult, de számos egyéb sérülése is volt, több bordája és egyik lábfeje is eltört” – mondta Dittmar – habár hozzátette, egyáltalán nem biztos, hogy e sérülések mind egyetlen esethez kapcsolhatók.
Habár a törött állkapocs származhatott például esésből, Dittmar rávilágított: más okok is állhatnak a háttérben – napjainkban a nők általában a családon belüli erőszak eredményeképpen szenvedik el e konkrét sérüléstípust.
A Szent János Apostol nevét viselő ispotálynál eltemetett egyének mindössze 27 százalékán fedeztek fel csonttöréseket – habár az egyik férfinak a jelek szerint egy esésben sérült meg a térde.
„Az ember azt feltételezné, hogy az ispotály az a hely, ahová a beteg, szegény, illetve magukról gondoskodni képtelen emberek mentek, és azt várná, hogy nekik több törött csontjuk van – ez azonban nem bizonyult helytállónak” – mondta el Dittmar.
A kutatás vezetőjének elmondása szerint ez az ispotály inkább az elesetteken való segítést helyezte előtérbe. „A középkori ispotály napjaink kórházaihoz képest kissé más szerepet töltött be” – jegyezte meg Dittmar, kiemelve, hogy az ispotály sok lakója lehetett szegény, idős, illetve krónikusan beteg, például tuberkulózisos.
Dittmar szerint egy újabb meglepetést jelentett az, hogy nem találtak fegyver okozta sérülésekre utaló nyomot – akár gyógyultat, akár halálosat – a maradványok közt, annak ellenére, hogy ebben az időszakban igencsak gyakoriak voltak a háborúk.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az erőszak ismeretlen lett volna a térségben: a kutatócsoport beszámol egy szerzetes maradványairól, aki túlélt egy igen heves támadást – amelyet talán rablók követtek el. A nyomok arra utalnak, tompa tárggyal súlyos csapást mértek a fejére, azonban a sérülés begyógyult.
„Lehet, hogy csupán beverte a fejét valamibe” – mondta Dittmar, „de egyúttal van egy törés a karján is, ami védekezésre utaló sérülés, tehát arra utal, hogy kezét feltéve védekezni próbálhatott.”
Egy másik szerzetes nem volt ennyire szerencsés: lábai és nyaka is eltört – az egyik lehetséges magyarázat szerint egy kocsi hajtott át rajta.
„Az ő sérülései leginkább azokra hasonlítanak, amelyeket napjainkban az autó által elgázolt személyek tapasztalnak, éppen combmagasságban” – mondta el Dittmar. „Úgy gondoljuk, kijelenthető, hogy e súlyos baleset következtében vesztette életét.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla 09:50
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére 09:05
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött tegnap
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco tegnap
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein tegnap
- 10 meglepő tény a vasút történetéből tegnap
- Bátyjához hasonló tragikus sors várt a „remény jelöltjére”, Robert F. Kennedyre tegnap
- Jókai Mór egész családja ellenezte Laborfalvi Rózával való házasságát tegnap
