Kiderült egy 19. századinak hitt szoborról, hogy valójában Donatello középkori remekműve
2021. január 14. 12:24 MTI
Egymillió eurót érhet egy eddig 19. századinak hitt festett faszobor, amelyről nemrég derült ki, hogy a korai reneszánsz olasz képzőművész, Donatello munkája.
Korábban
Több titokra is fény derült
A Veronai Szent Péter (San Pietro Martire) 13. századi katolikus hitszónokot, Lombardia inkvizítorát, vértanút ábrázoló szobor négy évig tartó restaurálás után kedden tért vissza Firenzéből a közép-olaszországi Marche tartományban fekvő Fabrianóba. Ez az alkotó egyetlen műve ebben a tartományban.
Az évszázadok óta a fabrianói Szent Domonkos-templomban őrzött faszobornak a közelmúltig nem tulajdonítottak különösebb művészettörténeti jelentőséget, egy ismeretlen 19. századi mester munkájának vélték.
Csak mintegy másfél évtizede vetette fel a Perugiai Egyetem művészettörténésze, Fabio Marcelli, hogy a 15. század legjelentősebb szobrászának, Donatellónak (kb. 1386-1466) a munkája lehet.
Marcelli feltételezését azóta több más szakértő is megerősítette, köztük a téma első számú szaktekintélye, Giancarlo Gentilini, így a művet immár véglegesen Donatellónak tulajdonítják.
Miután Firenzében Anna Fulimeni restaurátor eltávolította róla az évszázadok alatt rákerült festékrétegeket, a szobor a domonkos rendi templom helyett a Bruno Molajoli városi képtárba került, mivel időközben régi dokumentumokból az is kiderült, hogy az alkotás nem az egyház, hanem az állam tulajdonát képezi, és az állam nevében a belügyminisztérium a fabrianói önkormányzat gondjaira bízta.
A restaurálás során a szobor visszakapta élénk színezetét és eredeti kinézetét, amely szinte nem is hasonlít arra, amihez a város lakói hozzászoktak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap