Elsőként tanított magyar nyelven fizikát a pesti egyetemen Jedlik Ányos, „a szódavíz atyja”
2021. január 11. 14:57 MTI
221 éve, 1800. január 11-én született a Komárom megyei Szimőn (ma Zemné, Szlovákia) Jedlik Ányos István természettudós és feltaláló, akadémikus. Fizikai, kémiai és matematikai szókincsünk nagy része tőle ered.
Korábban
Tizenhét évesen lépett be a Szent Benedek-rendbe, itt kapta az Ányos keresztnevet. 1822-ben Pesten doktorált bölcsészetből, 1825-ben áldozópap lett. Pannonhalmán, majd a győri gimnáziumban tanított fizikát, ezután a pozsonyi királyi akadémián, 1840-től pedig a pesti tudományegyetemen adott elő, rövid ideig az egyetem rektora is volt.
1878-ban nyugalomba vonult és visszatért Győrbe, ott halt meg 1895. december 13-án. 1858-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia rendes, 1873-ban tiszteletbeli tagja, 1867-ben tanácsosi címet és Vaskorona-rendet kapott, s számos tudományos szervezet, egyesület munkájában vett részt.
Jedlik legismertebb felfedezése az "egysarki villámindító", azaz az első unipoláris gép, ezzel való kísérletezései során fedezte fel a dinamó-elektromos elvet, hat évvel megelőzve Siemenst. Találmányának leírását 1861-ben elküldte egy német lapnak, amely visszautasította, mondván: a gondolat nem új és az olvasók nem fogják megérteni. A kedveszegett Jedlik ezután nem publikált külföldön, ezért világszerte Siemenst tekintik a dinamó feltalálójának.
Elkészítette a "villanydelejes forgonyt", az első, tisztán az elektromágneses hatás alapján működő elektromotort, cáfolva az akkoriban közkeletű véleményt, hogy elektromágnesek kölcsönhatását nem lehet forgó mozgás keltésére felhasználni. E találmányát sem ismertette, mert megfelelő áramforrás hiányában nem tulajdonított neki gyakorlati értéket, s kézenfekvő volta miatt feltételezte, hogy már mások is megvalósították. "Csöves villámszedőkből alkotott villámfeszítője" a feszültségsokszorozó lökésgenerátorok előfutára volt, ezzel több mint félméteres elektromos ívet tudott létrehozni.
Megszerkesztette a világ akkor legtökéletesebb fénytani rácsait (ez olyan üveglap, amelyre hajszálvékony párhuzamos karcokat húznak, így a ráeső fehér fényt a prizmához hasonlóan színekre bontja), "osztógépe" centiméterenként 150 vonalat karcolt az üvegbe. "Rezgési készülékével" bonyolult, a papírpénzeken látható biztonsági rajzolatokat lehetett készíteni.
Foglalkozott galvánelemek tökéletesítésével, készített áramszabályozót ívlámpához és villamos forgonnyal hajtott kiskocsit. Legelterjedtebb és mindenütt jelen lévő találmányát fiatalon, mintegy mellékesen konstruálta. Állítólag 1826-ban a rendházban arról beszélgettek, milyen jó lenne ebéd után friss ásványvizet inni. Jedlik hamarosan előállt a "bökősvíz" (szódavíz) készítésére szolgáló eszköz terveivel, az első szikvízüzem 1829-ben létesült. Jedlik nem szabadalmaztatta találmányát: "nem gyáros vagyok, hanem tanár" - mondta.
Jedlik Ányos volt az első, aki a pesti egyetemen 1848-tól magyar nyelven adott elő fizikát. Fizikai, kémiai és matematikai szókincsünk nagy része tőle ered, ő vezette be például a dugattyú, eredő, összetevő, huzal, merőleges, nyomaték, vetület szakszavakat. Állítólag amikor közeledni érezte halálát, így búcsúzott rendtársaitól: "Hamarosan a Teremtőm előtt fogok állani, és végre megtudom, mi a fény és elektromosság."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap