Richard Burton és Elizabeth Taylor viszonyát még a pápa is elítélte

2020. november 10. 12:48 Múlt-kor

„Sokkal inkább játszottam volna Wales színeiben a Cardiff Arms Park csapatában, mint Hamletet az Old Vic-ben.” Meglepő kijelentés ez egy olyan színészlegendától, mint Richard Burton, aki élete egyik legnagyobb színházi sikerét éppen Hamlet alakjának megformálásának köszönhetően érte el. A 95 éve, 1925. november 10-én született színészfenomén fiatalkorában remek rögbi játékos volt, és ha a sportot választja, akkor talán megdobogtatta volna a walesi nemzet szívét, színészként viszont egy világ lehetett hálás neki számtalan felejthetetlen alakításáért.

Korábban

Richard Walter Jenkins néven született egy kis walesi bányászfaluban, Pontrhydyfenben. A 12. gyermek volt a sorban. Szénbányász apja nem vetette meg az italt és a szerencsejátékot, mélyen vallásos édesanyja, aki a helyi kocsmában bárpultosként dolgozott, a 13. gyermeke születése után néhány nappal gyermekágyi lázban hunyt el. Richard mindössze két éves volt, amikor a tragédia bekövetkezett. Apja, akit viccesen csak „napi 12 pintes embernek” hívtak, nem tudta vállalni a gyermeknevelés kihívásait és a stafétabotot átadta legidősebb lányának, akit Burton később csak úgy emlegetett, mint második édesanyját.

Az ifjú Jenkins jó tanuló és kiváló sportoló volt; a családjából ő volt az első, aki középiskolába járhatott. A remek beszédkészséggel és pazar énekhanggal rendelkező fiatalemberre középiskolai tanára, Philip Burton figyelt fel, és felismerve tehetségét a szárnyai alá vette a fiatalembert. Philip Burton rengeteget dolgozott az ifjú Jenkins hangjának pallérozásán és folyamatosan arra ösztönözte, hogy fejlessze önmagát. Az első színpadi szerepeit megkapó ifjú olyan hálás volt mentorának, hogy tisztelete jeléül 1943-ban felvette annak vezetéknevét, amely mellesleg jobban is hangzott a nagyon walesies hangzású Jenkinsnél.

A Burtonné lett fiatalember 1944 és 1947 között a RAF-nál (Brit Királyi Légierő) szolgált. Látáshibája miatt azonban nem ülhetett a pilótaszékbe, szolgálati idejét így navigátorként töltötte. A „repülő művész” színházi és filmes karrierje az 1950-es évek elején kezdett meredeken emelkedni. 1953-tól a híres, londoni Old Vic társulathoz szerződött, ahol Shakespeare-darabokban többek között Hamletként, illetve Caius Martiusként alakított emlékezeteset, miközben Hollywood kapui is megnyíltak előtte.

1953-ban A palást című filmben a dekadens Marcellus Gallio római katonai tribunust alakította, aki egy római katonai egységet irányítva vett részt Jézus megfeszíttetésében. A rémálmoktól gyötört Gallio végül megtért, kereszténnyé lett. A szerep megformálásáért Burtont Oscarra jelölték, ám az arany szobrot azonban végül William Holden vehette át. Az amerikai álomgyár ezt követően folytonos munkaadójává vált Burtonnek, aki eljátszotta Nagy Sándort, majd 1963-ban Marcus Antonius római hadvezért is, mégpedig az 1963-as Kleopátra című gigaprodukcióban.

A főként a látványvilágával taroló filmben a Burton alakította Antonius és az Elizabeth Taylor megformálta Kleopátra között forrt a levegő. Nemcsak a filmvásznon, hanem a való életben is. A két művész ugyanis a forgatás közben egymásba habarodott. Az, hogy mindketten házasok voltak, kevéssé izgatta őket; a botrány borítékolva volt. A felháborodás mértékét jól mutatta, hogy maga a pápa is elítélte a viszonyukat. Elizabeth Taylor kilenc nappal válása után már hozzá is ment Burtonhoz.

Viszonyuk igazi „se veled, se nélküled” kapcsolattá formálódott, amelyet megfűszerezett Burton alkoholfogyasztása és a házastársak cseppet sem unalmas, végletekig felpörgetett élete. Első házasságuk tíz évig tartott, 1974-ben elváltak, ám 1975-ben már újra összeházasodtak. Igaz, ez a frigy már csupán egy évig tartott. Burton így emlékezett vissza volt feleségére, akit sokak szerint mindenkinél jobban szeretett: „Világéletemben elkényeztetett a szerencse, de a legnagyobb szerencsém Elizabeth. Erkölcsös emberré tett, de nem álszentté, vadul izgató szerelmes-szerető ő.”

Viharos magánéletük ellenére több produkcióban is együtt játszottak, így például a Makrancos hölgy (1967) és a Nem félünk a farkastól című filmben is (1966), amelyben egy középosztálybeli házaspár egymással szemben játszott, kegyetlen emberi játszmáit jelenítették meg elképesztően hitelesen. Az alakításért azonban csak egyikük, mégpedig Elizabeth Taylor kapott Oscart. Burton egy szintén rangos elismeréssel, a Brit Film- és Televíziós Akadémia díjával (BAFTA-díj) vigasztalódhatott.

Burtont pályafutása alatt hétszer jelölték Oscar-díjra, de soha nem vehette át az aranyszobrot. Az 1960-as évek végére a világ egyik legjobban fizetett filmszínészévé vált, aki mesés összegekért, gyakran egy millió dollárért szerződött filmszerepekre. Színházi sikerei pénzben nem mérhetőek hollywoodi szerepeihez, de művészi szempontból rendkívül magas színvonalúak voltak, különösen a Broadwayn, 1964-ben műsorra tűzött Hamletben alakított emlékezeteset.

Az ötször nősült Richard Burton életét botrányok sorozata kísérte, amelyeknek csúcspontja az Elizabeth Taylorral kötött házassága volt. Együttélésük viharos eseményei folyamatos témákat szolgáltattak a bulvársajtó számára. Burton egyik utolsó munkája, a Wagner-film forgatása kapcsán 1982-ben Budapesten is járt. A mérhetetlen ivászat, a megfeszített munka és a viharos magánélet azonban meggyötörte egészségét és viszonylag fiatalon 1984-ben, 58 éves korában érte a halál.