Képeken az első repülős expedíció a Mount Everest felett, 1933

A Mount Everest feletti repülős expedíció gondolatát először 1918-ban vetette fel a hegymászással is foglalkozó brit fiziológus, Alexander Kellas tanulmányában, amely A légi felderítés lehetősége a Himalájában címet viselte.

Tudósként és tapasztalt hegymászóként úgy vélte, a megfelelő biztonsági előkészületek és felszerelés segítségével idővel kialakíthatóvá válik nem csupán annak módja, hogy miként lehet ilyen magasságokban megbízhatóan repülni, de annak is, hogy ott használható légi felvételek készüljenek.

15 évnek kellett végül eltelnie, mire a technika színvonala beérte az emberi fantáziát. A példátlan vállalkozást nem lehetett megkísérelni jelentős anyagi fedezet nélkül: Clydesdale lordja, Douglas Douglas-Hamilton 1932 szeptemberében skóciai vadászbirtokán látogatta meg a gazdag özvegy Lady Houstont az anyagi támogatás reményében. Hogy nagyobb hatást keltsen, a lord skót szoknyában jelent meg a formális vacsorára.

Az erősen nacionalista érzelmű hölgynek tetszett Clydesdale ötlete, és úgy gondolta, az Everest légi meghódítása megerősíti majd a brit uralmat India felett. Elvállalta az expedíció finanszírozását, és a szigetországból amennyire tudott, szorosan bekapcsolódott a véghezvitel folyamatába.

1932 novemberében a csapat két módosított Westland Wallace repülőgépet választott a küldetéshez. E kétüléses repülők nyitott pilótafülkével rendelkeztek, azonban erőteljes Bristol Pegasus S3 típusú motorral voltak szerelve. Lord Clydesdale egy módosított PV–3 típussal repült (társa Stewart Blacker, a Királyi Légierő alezredese volt), míg a másik, PV–6 típusú repülőt David McIntyre hadnagy vezette, vele utazott Sidney Bonnett fényképész is.

Az egyik legkritikusabb megoldandó probléma a személyzet oxigénellátásának és fűtésének biztosítása volt. Az előbbit a Vickers Armstrong társaság oldotta meg, új, könnyű acélötvözetből készült oxigéntartályaival, amelyeknek köszönhetően nem lépték túl a maximális felszállási tömeget a repülők.

Szinte minden felszerelésből a lehető legkönnyebbre volt szükség, mivel jelentős súlytöbbletet jelentett a több kamera és a hozzájuk való nagyszámú filmtekercs (utóbbiak darabja több, mint két kilogrammot nyomott).

A nyitott fülkékben az extrém hideg elviselésére a résztvevők személyre szabott, kétrétegű, elektromos fűtésű repülőruhát, valamint szintén fűtött kesztyűt és védőszemüveget kapott. Nagy volt a félelem, hogy az oxigéntartályok szabályozócsapjának apró nyílását eltorlaszolhatja az esetlegesen odafagyó jég, vagy akár egy kisebb rovar is.

Az expedíció 1933 márciusában érkezett meg az észak-indiai Bihár államba, a Purnia város melletti Lalbalu repülőtérre, a Mount Everesttől mintegy 80 kilométerre. Itt várták a kedvező időjárás-előrejelzést, amely az indulást jelentette.

A legkedvezőbb nap, amelyen végül a felszállás mellett döntöttek, április 3-a volt, 108 km/h-s széllel a tervezett 8,5 kilométeres repülési magasságban. Repülőik elméleti szélterhelhetősége 65 km/h volt.

Nem sokkal a felszállást követően, a magasodó hegyek közt nagyméretű, emelkedő porfelhőbe ütköztek, amely teljességgel eltakarta a terepet alattuk, ezen repültek mintegy 30 percen keresztül, a műszerekre hagyatkozva a további emelkedéshez. A porfelhőt elhagyva, 9,1 kilométeres magasságba emelkedve pillantották meg először az Everestet.

Egy ponton Bonnett, a fényképész ájuldozni kezdett, és rendszeresen lüktető fájdalomra lett figyelmes a hasa tájékán. Felszerelését átvizsgálva egy hatalmas, tátongó törést látott az oxigénvezetékében. Jobb híján egy zsebkendővel kötözte be a nyílást, és folytatni tudta az expedíció megörökítését.

Az április 3-ai expedíció, bár megközelítette az Everestet, nem tudott kellően tiszta fényképekkel szolgálni a továbbra is igen nagy koncentrációjú por miatt. Április 19-én újra végrehajtották a repülést, az ekkor a csúcsról készült fényképek segítettek húsz évvel később Edmund Hillarynek és Tendzing Norgajnak, az Everestet elsőként meghódító hegymászóknak eljutni a világ tetejére.

Az állóképekhez használt kamera egy Williamson Automatic Eagle III típusú eszköz volt, amely meghatározott időközönként készített képeket a földfelszínről, miközben a repülők az előre meghatározott útvonalat járták be. E módszerrel gyakorlatilag egy fényképes mozaikot készítettek a hegyről és környékéről, amelyből aztán meglehetősen pontos térkép készítése volt lehetséges.

Habár óriási eredményről volt szó – a férfiakat hősként ünnepelték, Clydesdale pedig a légierő egyik legnagyobb presztízsű kitüntetését, a légierő tisztikeresztjét (Air Force Cross) is megkapta, az expedíció fényképeit csak 1951-ben hozták először nyilvánosságra. A Bonnett által készített mozgóképes felvételeket 1934-ben a Wings Over Everest (Szárnyak az Everest felett) című dokumentumfilmben láthatta a közönség.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­nyár
Múlt-kor magazin 2015

• Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
• Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
• „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
• Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
• Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
• Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
• Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
• Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
• Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős