Mussolinin a Skorzeny-bravúr sem segített
2003. szeptember 12. 10:36
Hatvan évvel ezelőtt írta be nevét a háborús kommandóakciók kalandtörténetébe Otto Skorzeny német SS-tiszt
A fasiszta diktátor és a német SS-tiszt
Otto Skorzeny (1908-1975) |
Skorzeny 1908-ban Bécsben született. Mérnöki képesítést szerzett. Huszonkét évesen belépett a német nemzetiszocialista pártba, 1939-ben került Hitler testőrségébe. Az SS (Schutz-Staffel, testőri-rendőri-katonai szervezet) tisztjeként harcolt a második világháborúban a franciaországi, a balkáni és a szovjet fronton. Különböző szabotázscsoportok parancsnoka is volt. Érdemeiért megkapta a Vaskeresztet.
Benito Mussolini (1883-1945) az olasz fasizmus megalapítója és vezére (innen a Duce név). Kezdetben tanítóként dolgozott, majd katonai szolgálatot teljesített, 1912-től az Avanti című szocialista párti lap főszerkesztője volt, 1914 őszétől a szocialista pártból való kizárásáig ugyanilyen pozícióban adta ki az ugyancsak szocialista Popolo d'Italiát. 1922. október 29-től már miniszterelnök, egy, a római nyomába lépő új olasz birodalom megvalósítása lebeg a szeme előtt. Etiópia, Spanyolország, Albánia - ezek katonai fellépésének főbb állomásai. 1939. május 22-én forma szerint is katonai szövetséget köt Hitlerrel és bár a második világháború kitörése után a "fegyveres semlegesség" mellett dönt, 1940. június 10-én mégis hadat üzen Franciaországnak és Nagy-Britanniának. A következő években kudarcba fulladnak görögországi és afrikai hadműveletei, gyakorlatilag megsemmisül a keleti frontra vezényelt olasz haderő.
Mussolini e csapások hatása alatt 1943. április 7-én Hitlerrel tartott találkozóján már a szovjet fronton folytatott hadműveletek befejezését szorgalmazta és az Atlanti Charta mintájára egy Európai Charta elfogadását vetette fel. Ezek már nem segítettek rajta: a Fasiszta Nagytanács 1943. július 24-25-i ülésén leszavazta a hatvanéves miniszterelnököt, amit letartóztatás követett. Így került a Duce a Gran Sassóra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok 19:05
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap