A KGB

Az előd iránti tisztelet bizonyítja, hogy a KGB szimbólumainak eredete is a Csekáig vezethetők vissza, a pajzs jelképezi a Forradalom védelmét, míg a tör az ellenség elpusztítását. A szervezet külföldi részlegét (INO) 1920. december 20-án hozták létre, a kezdeti szervezetlenséget mutatja, hogy évekig még a nevében sem tudtak megállapodni a vezetők. A sztálini diktatúra kiteljesedésével az állambiztonsági szervek is egyre nagyobb hatalomra tettek szert. A „Gazda” gyakran alkalmazta a „divide et impera” elvet a vezetők között, ami általában halálos küzdelemmé fajult Sztálin kegyeiért. A Kommunista Párt XVII. Kongresszusa után megkezdődtek a nagy tisztogatások. A munka oroszlánrésze természetesen az 1934-ben újraélesztett NKVD-ra (Belügyi Népbiztosság) hárult, akkori vezetője a kegyetlenségéről híres Genrih Jagoda volt, akit Nyikolaj Jezsov váltott fel (1936) az NKVD élén. Jezsov szintén kitett magáért, méltó utódnak bizonyult, ő sem fordult tanácsadókhoz a brutalitás témakörében. Félreállításuk a szokásosnak mondható forgatókönyv szerint történt, Jagoda vallomásában elismerte, hogy a német, japán, lengyel hírszerzésnek dolgzik, sőt utódja ellen merényletet kísérelt meg, Jezsovnál már elég volt egy egyszerű összeesküvés elmélet. Kívülállóként nyugodtan mejegyezhetnénk ez már csak egy ilyen állás, a pozíció betöltésénél valószínűleg nem az volt az első kérdés, hogy melyik nemzetközi humanitárius szervezetnél dolgozott korábban. A váltásra újabb két évet kellett várni, ekkor azonban a rendkívül ambiciózus Lavrentyij Pavlovics Berija került az NKVD élére. Berija elődjeitől eltérően egészen Sztálin haláláig megőrizte pozícióját, végzetét azonban ő sem kerülhette el, a Sztálin halálát követő hatalmi harcban a rövidebb gyufaszálat húzta. A háború alatt szerkezeti átalakulást hajtottak végre, létrehozták a kémelhárítással és hírszerzéssel foglalkozó csoportfőnökséget, amely elsősorban a Harmadik Birodalomról gyűjtött információkat, de mindemellett komoly gondot fordítottak saját szövetségeseik elleni kémkedésre. Ez a taktikai lépés később a hidegháborús évek alatt hozta meg a gyümölcsét. A második világháborút követően a pattanásig feszült nemzetközi politikai életben a két nagyhatalom létfontosságú érdeke volt az ellenség legféltettebb titkainak kifürkészése. Az összegyűjtött információk birtokában előre tervezhetővé váltak a másik oldal lépései a folyamatosan kialakuló nemzetközi válságoknál. Természetesen az is előfordult, hogy a politikai vezetők rosszul mérték fel a helyzetet. Az egyik legjobb példa erre a berlini blokád története. Peter Sichel –BOB helyettes vezetője- megfogalmazása szerint:”Látni akarták, milyen messzire mehetnek el, és túl messzire mentek”. A szovjetek állítása szerint a blokáddal akartak válaszolni a Nyugaton bevezetett valutareformra, az igazi ok valójában a nyugati hatalmak kiszorítása Berlinből. A szovjet katonai, hírszerzési vezetők fejében meg sem fordult annak a lehetősége, hogy a nyugatiak a blokádot követően nem fújnak visszavonulót. Tévedtek, George Marshall az Egyesült Államok külügyminisztere 1948. június 31-én mondott beszédében kijelentette:”Berlinben maradnak, és mindent elkövetnek, hogy légi úton biztosítsák a polgári lakosság ellátását”.A szovjet hírszerzés legnagyobb kihívása az 1940-es évek második felében a Manhattan-terv kutatási eredményeinek megszerzése volt. Az amerikaiak Los Alamosban végezték tikos kísérleteiket a háború alatt, a bázison dolgozott Klaus Fuchs fizikus (képünkön), aki több mint két éven keresztül szállította a szovjet atombombához elengedhetetlenül fontos tervrajzokat, képleteket. A szovjet hírszerzésnek szerencséje volt abból a szempontból, hogy nemcsak egyetlen forrásra kellett hagyatkoznia a titkos információk megszerzésekor. Fuchs tudtán kívül rengeteg anyagot adott át a szovjet hírszerzésnek Theodore Alvin Hall fizikus, aki tizenkilenc évesen lépett a kémkedés göröngyös útjára. A legnagyobb belpolitikai vihart mégis a Rosenberg házaspár esete kavarta, ekkorra már szinte sokkolta az amerikai közvéleményt az országba beférkőző ellenséges kémek rémképe. A történet vége nem éppen happy end-del végződött: a Rosenberg-házaspárt 1953-ban kivégezték, míg Fuchs megúszta tizennégy évvel, de kilenc év után szabadult és az NDK-ba távozott. Egy biztos: a szovjet hírszerzésnek óriási szerencséje volt ezzel a "több csatornás" rendszerrel, hiszen nemcsak nagyobb mennyiségű információhoz tudtak hozzájutni, hanem egyúttal az anyagok összehasonlításával ellenőrizhették kémeik hitelességét is. Annyit biztosan állíthatunk, ha Fuchs és a többiek nem adják át az atombomba titkát a szovjeteknek, az Egyesült Államok még hosszú évekig megőrizhette volna vezető pozícióját. A másik nem elhanyagolható szempont az idő faktoron kívül az anyagi oldal. A Szovjetunió ennyire olcsón soha nem tudta volna megépíteni saját atombombáját. Sztálin halálát követően az új vezetés erőteljesen megnyirbálta az állambiztonsági szervezeteket jogkörét és személyi állományát, önálló szervezetté alakították a politikai rendőrséget, amelynek új neve KGB (Komityet Goszudarsztvennoj Bezopasznosztyi) lett. A KGB legnagyobb sikereit Dwight D. Eisenhower (1953-1961) és John F. Kennedy (1961-1963) elnöksége alatt érte el, ami önmagában még nem bírna különös jelentőséggel, ha viszont hozzátesszük, hogy ezt elsősorban nem a szervezeti átalakításoknak, hanem a felajánlkozott önkénteseknek köszönhette a KGB, akkor mindjárt máshogy fest a kép. Ha rossz májúak akarnánk lenni azt is mondhatnánk, hogy ezekben az időkben Fortuna vigyázó tekintete őrködött a Ljubjanka téren, a valóságban természetesen ennél jóval többről volt szó. A hidegháború évei alatt a szovjet hírszerzés egyre kevesebb anyagot tudott megszerezni a szövetségi kormányhivatalokból, így gyakran pletykákra, mendemondákra hagyatkozva alakította ki véleményét a vezetés egy-egy kérdéssel kapcsolatban. Ebből eredendően Hruscsov meg volt győződve arról, hogy az Egyesült Államok támadásra készül a Szovjetunió ellen. Ez a rögeszme majdnem kirobbantotta 1962-ben a harmadik világháborút a kubai rakétaválság ideje alatt. A szovjetek rakétabázisokat telepítette a szigetre, hogy onnan tartsák sakkban és rettegésben az amerikaiakat. Pechükre egy U2-es felderítőgép lefotózta az épülő bázisokat és ettől a ponttól kezdve az események viharos gyorsasággal követték egymást. Folyamatos üzenetváltás a két elnök között, de egyikük sem akart meghátrálni. Az egyre feszültebb légkörben végül Hruscsov bedobta a törülközőt. Egyoldalúan visszavonta csapatait, a bázisokat leszerelték, egyszóval meghátrált, de miért? - tehetjük fel a kérdést. A válasz igen egyszerű, nem volt beépített ember Washingtonban, aki tájékoztatta volna Hruscsovot, hogy meddig tud elmenni. A válság pikantériája, hogy Hruscsov a moszkvai rádióban mondatta be a csapatok visszavonását, hogy a CIA és rajtuk keresztül Kennedy mindenképpen első kézből értesüljön döntéséről. Történészek egybehangzó véleménye szerint a Kubánál elszenvedett fiaskó is hozzájárult Hruscsov 1964-ben bekövetkezett bukásához.A KGB új korszaka Jurij Andropov (képünkön) 1967-es kinevezésével kezdődött, aki elsődleges céljának azt tekintette, hogy a KGB-t egy olyan szervezetté alakítsa át, amely a nemzetközi válságoknál nem csupán részese az eseményeknek, hanem azok befolyásolója is. Ehhez viszont kémek kellettek az ellenség soraiból, akik pénzért vagy elvi meggyőződésből dolgoznak a KGB-nek. Utóbbira nem igen volt példa, a Kim Philby típusú kémek eltűnőben voltak a 70-es, 80-as években. J.A. Walker tengerészként szolgált a Norfolk-i bázison, pusztán anyagi haszonszerzés céljából eladta a tengerészetnél használt kódokat. Az üzlet 18 évig virágzott és eközben beszervezte a bátyát, gyermekét, feleségét is. A családi vállalkozás végül 1984-ben fejezte be működését, amikor Walker elhagyott felesége bosszúból feladta férjét. A másik különösen nagy kárt okozó személy A. Ames volt, akire ígéretes karrier várt a CIA-nél, de nála is az anyagiak előbbre voltak mint a haza szolgálata. Ames 1981-ben Mexikóban megismerkedett későbbi feleségével, akinek meglehetősen anyagias természete vitte Ames-t az árulásra. Ames beosztásánál fogva ismerte a Szovjetunióban dolgozó kémek, kettős ügynökök névsorát, amelyet átadott a KGB-nek. Hogy mi történt azokkal az emberekkel, akik rajta voltak a listán, nem szükséges a válaszhoz túl nagy fantáziával rendelkezni... A Szovjetunió bukása egyben a KGB megszűnését is jelentette, pontosabban csak a név változott, hiszen ismerjük Fouché - Napóleon rendőrminisztere - híres mondását: "Legyőzheted a fél világot, megölhetsz királyt és császárt, elpusztíthatsz birodalmakat, hitet, nyelvet, hagyományokat, de nem győzheted le a titkosszolgálatokat. Azok elpusztíthatatlanok..."