Feltárták „Dzsingisz kán rejtélyes falát” Mongóliában
2020. június 10. 12:58 MTI
Izraeli tudósok vezetésével tárták fel a kínai nagy fal elfelejtett, mongóliai részét - számolt be róla a The Jerusalem Post című újság honlapja.
Korábban
Egy izraeli kutatók vezette régészcsoport "Dzsingisz kán rejtélyes falára" bukkant, amelyet korábban a Kínai Nagy fal részének tekintettek. A hétfőn az Antiquity című tudományos folyóiratban közzé tett tanulmányuk feltérképezte a falrészlet szerkezetét és új megvilágításba helyezte az építményt.
A mongol sztyeppén található, 737 km hosszú falszakaszról korábban azt hitték, hogy a 13. század elején birodalmat építő, legendás Dzsingisz kántól védte a helyi lakosságot, de Gideon Selach-Lavi, a Jeruzsálemi Héber Egyetem tudósa úgy véli, hogy valójában korábban épült, és az építmény elemei arra utalnak, hogy nem is védelmi célokból.
"Sokféle falat nevezünk kínai nagy falnak. Ez jóval északabbra, nomádok lakta vidéken volt, és nem volt semmilyen kapcsolatban az ismert Nagy Fallal. A történelmi források alig említették, egyetlen dinasztia sem hangoztatta felépítését" - nyilatkozott a tudós a lapnak.
A kutatásban az izraeliek mellett amerikai és mongol szakemberek is részt vettek, és műholdas és légi felvételek elemzésével is megpróbáltak többet megtudni arról, hogy ki, mikor és miért építhette ezt a falat.
Az ásatások és az adatok kiértékelése után arra jutottak, hogy az építményt egy különösen bizonytalan korszakban, a 10. és a 12. század között uralkodó nomád kitaj Liao-dinasztia idején emelték, tehát Dzsingisz kán előtt.
A fal valószínűleg körülbelül két méter magas volt, és tucatnyi alacsonyabb, hozzátoldott építményt fedeztek fel mellette, ezért nem igazán lehetett alkalmas védelmi célokra. Ehelyett valószínűleg az emberek és a szarvasmarhák mozgását korlátozta.
A térség éghajlati szempontból különösen komoly kihívást jelent, mert szélsőségesek a telek, és az évszakok változása is nagy terhet ró az ott élőkre. Mindez arra késztethette a nomád csoportokat, hogy dél felé menjenek élelmet keresni, s ezt próbálhatták megakadályozni a fallal.
Mivel nagyon kevés használati tárgyat találtak a közelében, a régészek úgy gondolják, hogy csak mintegy húsz évig állhatott fenn az építmény, amit kettő-öt év alatt hozhattak létre csaknem kétszázezer ember foglalkoztatásával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.