Az árbóchoz köttette magát William Turner a Hóvihar című festménye elkészülte előtt

2020. április 23. 16:45 Múlt-kor

„Nem azért festettem, hogy megértsék, hanem hogy megmutassam: miféle színjáték ez. A matrózokkal az árbochoz köttettem magam, hogy megfigyelhessem. Négy órán keresztül voltam odaerősítve, és azt hittem, nem élem túl” – William Turner így válaszolt a Hóvihar című 1842-ben festett képét érő kritikákra. Habár az angol romantika egyik legnagyobb festője volt, életpályájának utolsó szakaszában már egyre kevesebben értették a modern festészet, elsősorban az impresszionizmus előfutárának tekinthető műveit.

Korábban

Joseph Mallord William Turner 1775. április 23-án Londonban született. Borbély és parókakészítő apjának köszönhetően a család az alsó-középosztályhoz tartozott. A gyermek William azonban nem sokat koptatta az iskolapadot, ha hinni lehet a krónikáknak olvasni is apja tanította meg otthonukban. Turnert tulajdonképpen nem érdekelte más, csak a művészet.

Tehetségét már igen korán kiaknázták, hiszen édesapja a fodrászüzletének kirakatában helyezte el fia nagy becsben tartott rajzait, amelyeket rendszerint az oda betérő kuncsaftok néhány schillingért megvásároltak. Az elhivatott tinédzsert 14 éves korában felvették Anglia legrégebbi és legnevesebb művészeti iskolájába a londoni Királyi Művészeti Akadémiára, ahol egy évvel később már kiállították vízfestményeit. 1807-ben professzori címet kapott, és 1837-ig perspektívát tanított az Akadémián.

Korának egyik legeredetibb tájképfestője volt, rengeteget utazott, svájci, itáliai és franciaországi élményeiről vázlatokat és festményeket készített. A természet a képein egy különös, sokszor megzabolázatlan erőként mutatkozik, egyszerre fenséges és félelmetes, a táj tele van szenvedéllyel.

Turnert elvarázsolta az elemek hatása, az atmoszféra, a víz és a fény játéka és az általuk életre keltett színek. Festményein sokszor ezeket helyezi előtérbe, a tárgyak és a személyek csak statiszták a fény, pára és köd keltette színes mágiában.

Turner munkái az 1830-as évektől egyre inkább elszakadtak a romantika természetábrázolásától. Festményein a színek és a fény dominált, amelyek az 1840-es évekre abszolút uralmat szereztek képein, ahol a tárgyak sokszor csak körvonalakban voltak jelen. Késői munkái már absztrakt alkotások voltak, az impresszionizmus előfutárai. Nem csoda, ha korában többnyire értetlenül álltak képei előtt.

A Hóvihar című művére sokan úgy tekintettek, mint egy falfesték és szappanhab elegyéből gyúrt káoszra. Persze akadtak olyanok is, akik meglátták benne a zsenit, kortársa John Constable például így nyilatkozott festő kollegájának munkáiról: „Olyan, mintha színes gőzzel festene, oly tünékeny, oly légies”.

Turner életének utolsó éveit magányosan töltötte, nem kereste az emberek társaságát. Kiállításait követetően szinte szenvedett, nagyon nehezen vált meg képeitől. Vevőknek gyakorta hosszú ideig kellett győzködnie az egyre jobban befelé forduló mestert, aki 1851. december 19-én búcsúzott az árnyékvilágtól.

Műveit hazájának adományozta. A rengeteg képből csak néhányat állított ki a brit Nemzeti Képtár (National Gallery). A többi, a kortárs szemlélő számára megfoghatatlan alkotás eltűnt a képtár raktáraiban. Turner munkásságának korát meghaladó zsenialitását két évtized múltán a francia impresszionizmus egyik nagyágyúja Claude Monet fedezte fel.