Ókori régiségeket bemutató múzeum nyílt Egyiptom népszerű üdülővárosában
2020. március 2. 13:11 MTI
Kulturális látnivalóval bővültek a tengerparton nyaraló turisták szabadidő-lehetőségei Hurgáda egyiptomi üdülőhelyen, ahol szombaton felavatták a régi korok emlékeit bemutató Hurgádai Múzeumot.
Korábban
Az összesen 10 ezer négyzetméteres, bevásárló- és szórakoztatóközpontot is magába foglaló vadonatúj múzeumi komplexumnak az emeleti szintjén, 3000 négyzetméteren mutatnak be a vörös-tengeri térség raktáraiból, sőt azon túlról származó 1791 régiséget, köztük négy jó állapotban fennmaradt múmiát.
Ez Egyiptomban az első olyan múzeum, amely az állam és a magánszektor együttműködésében valósult meg – mondta a megnyitón Musztafa Kemal Madbúli miniszterelnök.
A kormányfő szerint a múzeum egyetlen fillérjébe sem került az államnak, a teljes, 160 millió egyiptomi font (3,1 milliárd forint) költséget egy magánbefektető vállalta magára.
Hangsúlyozta, hogy az intézmény megfelel a nemzetközi szabványoknak, és azt szakmailag teljes egészében az állam felügyeli.
Madbúli reményei szerint a múzeum átadása lökést ad a kulturális turizmusnak is a most még leginkább a strand- és búvárturizmustól függő térségben.
A 12 folyosón 41 üvegvitrinben kiállított tárgyak egy része kiemelten foglalkozik az ókori szépségápolással, de láthatók emlékek a modern egyiptomi királyság idejéből is – mondta Mohamed Emam, a múzeum igazgatója.
Az igazgató hangsúlyozta, a restaurátorok "nyolc hónapon keresztül napi 18 órán át dolgoztak", a múzeum időre elkészüljön a lehető legjobb minőségben.
Haled Ahmed el-Anani műemlékvédelmi miniszter szerint a Hurghada Museum "komplett panorámáját adja az egyiptomi civilizációnak különböző korokból".
"Az üdülni és búvárkodni hozzánk érkező turisták immár megismerkedhetnek történelmünkkel és kulturális örökségünkkel is" – tette hozzá.
Rövidesen hasonló múzeum nyílik Egyiptom másik nagy vörös-tengeri üdülőhelyén, a Sínai-félszigeten fekvő Sarm es-Sejkben is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap