Az őrült király, aki éjjelente járta birtokait, nappal pedig aludt

2019. augusztus 23. 08:37 Kárbin Ákos

Az uralkodóházak sarjai között nem ment ritkaságszámba az őrültség vagy a gyengeelméjűség. Az elmebetegség a bajorországi Wittelsbachokat is generációkon keresztül sújtotta. Így volt ez II. Lajos bajor királlyal is, aki rokonságban állt Wittelsbach Erzsébettel, Ausztria császárnéjával, Magyarország királynéjával, Ferenc József feleségével. II. Lajos a német történelem izgalmas személyisége, aki Richard Wagner operáin keresztül visszarévedhetett a germán mondavilágból ismert Lohengrin és Tannhäuser kalandjaiba, és akit mesébe illő építkezései miatt életében és a halálát követően egyaránt meglehetősen sok (gúny)névvel illettek. Ezek a jelzők – hóbortjain túl – elmeállapotára is reflektáltak. Nevezték „őrült Lajos királynak”, „hattyúkirálynak”, „mesekirálynak”, „légvárépítőnek”, mi több, XIV. Lajos francia király ellenpontjaként „holdkirálynak” is. Sisi gyakorta emlegette „felhőjáróként”. De valóban tébolyult volt-e a bajor uralkodó vagy inkább csak szenvedélyes, egy nagy gyermek, akinek hóbortjait a népe finanszírozta?

Korábban

Lajos édesapja II. Miksa bajor király, édesanyja pedig Mária Friderika porosz királyi hercegnő volt. Házasságukból rajta kívül még egy gyermek született, öccse, Ottó. Lajos 1845. augusztus 25-én látta meg a napvilágot a nymphenburgi kastélyban, Münchenben, a Wittelsbachok nyári rezidenciáján. A kis trónörököst születésétől kezdve dajkák nevelték, így szüleivel nem alakult ki meleg, bensőséges kapcsolata. Apja kedvelte és támogatta a művészeteket és a tudományt, nyilvánvalóan Lajos innen örökölte az építészet és az opera iránti rajongását.

Egy darab fekete kenyér és a jéghideg tó

Miksa úgy gondolta, hogy fiai puhányok, ezért mint nevelési módszert az éheztetést, a verést és a megalázást választotta didaktikai eszköznek. Mélyen hitt a spártai nevelés alapelveiben. A hercegeknek korán kellett kelniük, hideg vízben fürödhettek csak, mértékkel étkezhettek, és keményen kellett dolgozniuk. Amikor Ottó és Lajos elárulták apjuknak, hogy hangokat hallanak, a családfő úgy gondolta, hogy a legjobb módszer ezek megszüntetésére, ha étel gyanánt egy darab fekete kenyeret kapnak, és testedzésként a jéghideg tó átúszására kötelezi őket. A király esetenként átvette a dajkáktól a fiúk „nevelését”, ami leginkább a rendszeres elverésből állt. A szakirodalomban találhatók olyan feltételezések, hogy a vékony testalkatú, 193 cm magas fiatalember lappangó homoszexualitása is innen eredeztethető. A korabeli leírások egyébként gyönyörű férfiként írtak róla, kiemelték, hogy ápolt és hosszú haját elválasztva viselte, megjelenéséből pedig sugárzott a jó modor és az udvariasság.

Miksa király 1864. március 10-én hirtelen elhalálozott, a 18. évében járó herceget II. Lajos néven még aznap Bajorország királyaként proklamálták. Majd másnap letette az esküt az alkotmányra.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. nyári számában olvasható.