Őselefánt-csontokat találtak a varsói metró építése közben
2019. augusztus 14. 09:35 MTI
Több mint százezer éves, mintegy hét tonnás erdei őselefánt-nőstény maradványaira bukkantak a varsói metró építésekor, az őslény azonosításáról kedden adott hírt a lengyel sajtó.
Korábban
A második varsói metróvonal egyik újabb állomása építésekor hat méterrel a felszín alatt megtalált leletről - medence- és lábszárcsontokról - tavaly decemberben számoltak be a fővárosi hatóságok.
Kedden a metrót üzemeltető vállalat szóvivője közölte: a régészek által azóta azonosított csontok egy körülbelül húszéves nőstény maradványai.
Az állat 130-115 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszakok közötti enyhébb időszakokban élt. A mai Lengyelország területén akkor élt elefántfélék 4,5 méter magasak voltak, súlyuk akár hét tonna is lehetett.
A szóvivő szerint az őslénymaradványok lelőhelyét a tervek szerint a jövő év elején nyíló, Plocka nevű metrómegállóban megjelölik. Korábban már bejelentették, hogy a csontmaradványokat a helyszínen egy üvegvitrinben állítják ki.
A lengyel fővárosban utoljára a múlt század 60-as éveiben találták meg erdei őselefánt csontjait, ezeket a fővárosi Földtörténeti Múzeumban őrzik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05