Amikor a keresztes lovagok Bizánc apácáit sem kímélték

2019. április 13. 08:43 Múlt-kor

Az utcákon halmokban hevertek a keresztesek által levágott emberek tetemei, akik nők megbecstelenítésével elégítették ki a vérgőzös gyilkolás őrületében feltörő kéjvágyukat. A „derék” lovagok az apácákat sem kímélték és megrohanták a templomokat és a kolostorokat is. A szent helyek oltárait szétzúzták, hogy azok értékes anyagokból álló részeit eltávolíthassák. A behatolók aranyéhsége elsöpörte az erkölcsi normákat. Konstantinápolyban 1204. április 13-án a feje tetejére állt a világ. Az ortodox keresztény világ szíve és motorja romokban hevert, épületeit lángok pusztították. A tomboló „latinok” megcsúfolták a kereszteshadjáratok eszméjét.

Korábban

A latin (katolikus) kereszteshad eredetileg Egyiptom elfoglalására indult, hogy szétzúzza a Közel-Kelet meghatározó hatalmát, az Ajjúbida Birodalmat. A IV. keresztes hadjárat vezetője, Montferrati Bonifác seregének gerincét földnélküli francia lovagok adták, akik keleten akartak maguknak földet és biztos egzisztenciát szerezni. A kereszteshadjárat ügyét III. Ince pápa azzal mozdította elő, hogy tárgyalások révén elérte a mediterrán térség egyik legjelentősebb tengeri és kereskedelmi hatalmának, Velencének a részvételét a grandiózus vállalkozásban. A velenceiek ígéretet tettek arra, hogy fizetség fejében áthajóztatják a kereszteseket Európából a Közel-Keletre. Sajnálatos módon, a sereg viszont nem tudta összeszedni a fuvardíjat. A velenceiek nem estek kétségbe és a tengeri szállítás ellenében a keresztesek fegyveres szolgálatait kérték, amit saját politikai céljaik elérésére használtak fel.

A 12. század utolsó harmadában egy elég jelentős latin, vagyis velenceiekből, genovaiakból és pisaiakból álló diaszpóra élt a Bizánci Birodalom fővárosában, Konstantinápolyban. A latinok nagy befolyásra tettek szert a tengeri kereskedelemben és a város pénzügyi életében. A helyi görög arisztokrácia ezt nem nézte jó szemmel és amint alkalom kínálkozott rá, feltüzelte az idegenek ellen város görög lakosságát, amely 1182-ben hatalmas vérfürdőt rendezett a jöttment katolikusok között. Az incidens, amely a latinok lemészárlása néven vonult be a történelembe, tovább mélyítette a nyugati és keleti kereszténység közötti szakadékot. Az itáliai városállamok revansra vágytak.

A keresztesek pénzügyi problémája és az itáliai városállamok bosszúvágya mellett a Bizánci Császárságban dúló hatalmi harcok is közrejátszottak Konstantinápoly kifosztásában. Az elűzött bizánci uralkodó, II. Iszaakiosz fia, a későbbi IV. Alexiosz ugyanis csatlakozott a keresztesekhez és Montferrati Bonifácnak fűt-fát megígért, többek között azt is, hogy kifizeti a kereszteshad tartozását Velence felé, ha elűzik trónbitorló nagybátyját és császárrá teszik őt. A velenceieknek és a kereszteseknek is tetszett az ajánlat, így belementek az üzletbe. 1203 júliusában megostromolták és elfoglalták Konstantinápolyt.

IV. Alexiosz, aki a keresztesek révén apja mellett társcsászárként uralkodott, azonban nehezen tudta előteremteni a pénzt; az egyházi javak elvétele és ellenfeleinek anyagi lenullázása ugyanis csak részlegesen segített a tartozás kiegyenlítésében. A keresztesek egyre türelmetlenebbek lettek, nemkülönben a bizánci hatalmi elit, amelynek tagjai egyáltalán nem lelkesedtek Alexiosz pénzszerzési módszerei iránt. Kitört a palotaforradalom, a latinellenes urak akcióba léptek, megmérgezték Alexiosz apját, őt magát pedig megfojtották. Miután az új bizánci uralkodó nem volt hajlandó fizetni a kereszteseknek, Montferratiék – a velenceiek legnagyobb örömére – ismét megrohanták a metropoliszt, de ezúttal ki is fosztották.

Az 1204-es ostromot követően a keresztesek jelentős területeket szakítottak el a Bizánci Birodalomtól, amelyeket felosztottak maguk között. A bizánciaknak 1261-ben ugyan sikerült Konstantinápolyt visszafoglalni a latinoktól, de a birodalom már soha nem nyerte vissza régi fényét és ütőképességét, így területeit fokozatosan bekebelezte az Kis-Ázsiában megszülető, majd egyre erősödő Oszmán Birodalom, amely 1453-ban Konstantinápolyt is bevette.