A véres gyémántok emléke a sivatagban: Kolmanskop gyarmati szellemvárosa

2019. március 26. 18:48

Az élénk színű tapéta pereg le a falakról, az elhanyagolt házakban pedig valóságos homokbuckákat hoz létre a szél. A délnyugat-afrikai Namíbia gyémántlelőhelyeiről híres „tiltott övezetében” fekvő Kolmanskop az 1950-es évek közepe óta lakatlan, létrejöttének története pedig legalább olyan különös, mint a látvány, melyet napjainkban nyújt.

Korábban

Vérfagyasztó kalandokban volt része az eltűnt Livingstone-t megtaláló Henry Stanleynek
Az elfeledett harcos afrikai királynő, aki sosem adta fel a harcot a gyarmatosítók ellen
Megfelezhették Kongó lakosságát II. Lipót gyarmatosításról szőtt álmai

Furcsa és fájdalmas történet

1908-ban egy este egy Zacharias Lewala nevű bennszülött vasúti munkás éppen a kiépült sínekről lapátolta el a szél által ráfújt homokkupacokat, amikor a fogyatkozó napfényben csillogó köveket pillantott meg a földön. Német munkaadója azonnal felismerte az ásványokat: gyémántlelőhelyre bukkantak. Lewala sem pénzt, sem egyéb jutalmat nem kapott felfedezéséért.

Nem telt sok időbe, mire szerencsevadászok sokasága érkezett a semmi közepén fekvő, kihalt vidékre, amelyen 1912-re egy évi egymillió karátnyi gyémántot – a világ korabeli össztermelésének 11,7 százalékát – termelő város épült. Kolmanskop a luxus szigetévé vált a terméketlen sivatagban: volt hentes, pék, posta, de még jégkészítő üzem is, a friss vizet pedig vonattal szállították a városba. Európából is érkeztek ide operatársulatok fellépni, és a lakosságra egyfajta bolond szeszély volt jellemző: az egyik család például házi kedvencként tartott egy struccot, amely rettegésben tartotta a többi lakót, karácsonykor pedig szánt is húzott.

A gazdaságilag egyébiránt nem éppen jól teljesítő Német Délnyugat-Afrika gyarmat részeként azonban Kolmanskop is legfőképpen az elnyomásra és az erőszakra épült. Mindössze négy évvel a gyémántmezők felfedezése előtt történt a gyarmat történetének legvéresebb népirtása, melynek során a fellázadt herero nép több mint 60 000 tagját ölték meg, illetve űzték a biztos halálba a sivatagba a német hatóságok. A fizikai mészárlás mellett a kutak szándékos megmérgezésével tették lakhatatlanná a területeket, ahová a hererókat szorították, így a népcsoport tetemes részének életét követelte a katonai fellépés.

Virágzás és krach

Kolmanskop első gyémántbányászai meggazdagodtak csupán abból, hogy a sivatag homokjából szedegették össze a gyémántokat, a német gyarmati hatóságok azonban hamar szorosabbra vonták a terület felügyeletét. A gyarmat összterületének jelentős részét tiltott övezetté (Sperrgebiet) nyilvánították, ahová az átlagembereknek tilos volt a belépés, a feltárási jogokat pedig egyetlen, berlini központú vállalat birtokolta. A tiltott övezet felállításával területeikről kiszorított bennszülötteket gyakran alkalmazták munkásokként a bányákban, ahol hónapokon keresztül zsúfolt barakkokban kellett élniük.

A bumm azonban nem tarthatott örökké. Amellett, hogy 1915-ben a brit fennhatóság alatt álló Dél-Afrika megszállta az ellenséges német gyarmatot, az 1930-as évekre szinte teljesen ki lett termelve a város környékének gyémántkészlete. Kolmanskop sorsa 1928-ban pecsételődött meg, amikor a világ leggazdagabb gyémántmezőire bukkantak a délebbre lévő tengerparti teraszos vidéken. A város lakói szinte egyszerre távoztak, otthonaikat és sokszor egyéb tulajdonukat is hátrahagyva. A tengerparti lelőhelyeken lényegesen könnyebb volt a gyémántok kitermelése, ráadásul sokkal nagyobb mennyiségben.

1956-ra Kolmanskop teljesen üres volt. A dűnék, amelyeket egykor Lewala is lapátolt a sínekről, innentől már az elhagyatott házak ajtajain is betörtek, megtöltve a szobákat a finom, örökmozgó homokkal.

Új élet – és halál

2002-ben egy helyi magánvállalkozás, a Ghost Town Tours (Szellemváros Túrák) koncessziót szerzett a Dél-Afrikától 1990 óta független Namíbia kormányától Kolmanskop turistalátványosságként való kezeléséhez és fenntartásához. A cég külön engedéllyel szállít turistákat buszokkal a napjainkban is korlátozott hozzáférésű területre, hogy azok körbejárják és fényképezzék a homokkal borított romokat. Manapság akár 35 000-en is megfordulnak évente a szellemvárosban, jelentős bevételeket hozva a közeli tengerparti városba, Lüderitzbe.

Azonban ez sem tarthat örökké: egy 2010-ben végzett állapotfelmérés szerint az állagmegóvási kísérletek és a turisták évi maximális számának korlátozása ellenére „jelentős romlás” következett be Kolmanskop legtöbb épületében. A szellemváros idővel óhatatlanul a sivatag martalékává válik, és eltűnik a dűnék alatt. Addig azonban a szürreális képet nyújtó kihalt házak emlékeztetnek arra, hogy az emberiség mi mindent képes építeni – és arra is, hogy mekkora pazarlásra és szenvedés okozására hajlandó a nyereség érdekében. Az ide látogató turisták a gyarmati rendszer borzalmainak emlékét, és egy hajdan volt világ lassú, de biztos eltűnésének nyomait tekinthetik meg.