2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lovával eltemetett avar előkelő leletanyaga kerül kiállításra Zalaapátiban

2019. március 21. 11:04 MTI

A Zalaapáti környékén feltárt avar kori lovastemetkezés leletanyagát mutatják be szombaton, a Zala megyei településen.

A 7-8. századból származó sírt egy esztendővel ezelőtt tárták fel a zalaegerszegi Göcseji Múzeum és a keszthelyi Balatoni Múzeum szakemberei - tájékoztatta Eke István régész-muzeológus az MTI-t.

Az előzményekről elmondta, hogy Keszthely környékén végeztek régészeti munkákat, amikor az autójukat ismeretlen tettesek feltörték. A helyszíneléskor a rendőrök elmondták, hogy Zalaapáti közelében, a hosszúfalusi horhosban az esőzés egy emberi koponyát mosott ki a homokos talajból. Az eset felderítéséhez a régészek segítségét kérték.

A sír kibontásakor a muzeológusok egy közép avar kori temetkezésre bukkantak, amelyben ló és lovasa egymás mellett nyugszik. A lovastemetkezés az avar korban, valamint a honfoglalás korában volt jellemző, a régészek a hasonló korú, azaz 7-8. századra keltezhető temetőket Zala megyében Pókaszepetk, Kehida és Zalakomár határában tártak fel - jelezte Eke István. Hozzáfűzte, hogy a leletmentéshez Zalaapáti önkormányzata biztosított munkagépet.

A feltárt sírban a csontok mellett tőrt, ezüstözött, díszes bronz övvereteket, tűzgyújtáshoz szükséges eszközöket - csiholót és kovát - találtak. A lovas térdei közt egy kerámiaedényt helyeztek el, amely valószínűleg a "túlvilági útra" szánt élelmiszer tárolására szolgált.

A kutatás során a ló teljes szerszámzata - a zabla, a két kengyel és a nyeregcsat - is előkerült. A leletek alapján a régészek egy magasabb rangú ember sírját tárták fel. A combcsonton látható, szabálytalan forradásnyomok azt jelzik, és az eddig elvégzett antropológiai vizsgálatok is arra utalnak, hogy korábban valószínűleg súlyos baleset szenvedett a lovas, és járás közben erősen biceghetett.

A sírban a lovas mellett egy másik ember csontmaradványait is megtalálták, akit "szegényesebb útravalóval", egy dísztelen késsel temettek el.

A 7-8. századból származó, erősen korrodálódott tárgyakkal Jordán György, a Balatoni Múzeum restaurátora "csodát művelt". A restaurált kerámia- és fémleleteket szombaton, a Községházi esték elnevezésű programsorozat keretében mutatják be Zalaapátiban. Ha a helyi közösség megismeri a település történetét, jobban vigyáz majd a múlt értékeire, és ha az esőzések újabb régészeti leleteket mosnak ki a földből, akkor segítséget nyújtanak ahhoz is, hogy a muzeológusok meg tudják menteni a lakókörnyezetük tárgyi emlékeit - fogalmazott Eke István.

A régészeti rendezvényen Müller Róbert, Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum volt és jelenlegi igazgatója, Eke István és Targubáné Rendes Katalin antropológus-humánbiológus tart majd előadást az önkormányzat dísztermében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár