Nem akart adót fizetni Szikszó városa a töröknek, gyilkos csatában győztek

2019. március 9. 10:57 Várháborúk kora blog

Egerről minden magyar embernek – kötelező olvasmányélményei miatt is – ugyanaz jut eszébe: 1552-ben hősiesen ellenálltak Ahmed pasa szerdár és Khadim Ali budai beglerbég vezette csapatok ostromának. Kevésbé terjedt el a köztudatban, hogy az egri királyi mezei had Rákóczi Zsigmond Obrist vezetésével egyik legnagyobb győzelmét 1588. október 8-án Szikszónál aratta. Az Abaúj vármegyei mezőváros bár szerepelt a defterekben, ám nem volt hajlandó megfizetni az adót, így mintegy 1000 arany „tartozása” halmozódott fel. A szikszóiak ráadásul meg is kívánták védeni magukat.

Korábban

Ahogyan Szinán budai beglerbég Ernő főhercegnek 1588. október 17-i levelében megírta: „de most ueszzvvk eszwnkben, hogy feolsegeöd czak azért tartót napról napra szoual, migh Szikszón kastelt czinalhatnak, kiknek feolsegeöd algyut es taraszkot adót kezeökben.” Egyrészt tehát a pasa az adóbehajtás miatt küldte el Kara Ali székesfehérvári béget és seregét. Ahogyan ő maga fogalmazott a már említett október 17-i levelében: „azért való és igaz hogy az mi kihajánkot, és azzal egynehány embert küldöttünk Szikszóra, hogy az hatalmas császár adóját meg kérjék, kik mikor oda jutottak volna, az iobbágyok az kastélyból álgyúval es taraszkval kezdöttek ki lőni reájok, ezőkis látván hogy az hatalmas császár parancsolattyának nem engednek, úgy égettek el őket, és úgy estek mind az mi alattunk valókban, smind az fölségtek alat valókban el, ez sem az mi magunk ajánlásának sem az frigynek ellene nincsen, mert mi az hatalmas császárét kértük, mi ajánlottuk magunkot, hogyha az mely faluk városok eleitől fogván be jüttenek es adójokot meg atták, mostannis ha fölségöd be küldi őket, mi felelünk felőle hogy innen senkitől semmi bántások nem lészön, mi az mi beszédünkben meg állottunk, de ezöket fölségöd, az fölségöd maga ajánlása szerént be nem kjülde, azért méltán cseleköttük az mit cseleköttünk, ha az frigy ellen avagy az mi magunk ajánlása ellen akartunk volna cseleködni.” Mindebből kiderül, hogy a budai beglerbég ezt egyáltalán nem tekintette békebontó cselekedetnek Szikszó megtámadását, ennek jogosságáról teljesen meg volt győződve. Ezt ő maga is kifejtette: „menyi városok faluk mellet el mentek és mennyi kastélyok mellet el mentek, hiszem azokban egynehányat el égetettek volna, és az kastélyokban el hányhatták volna főképpen Putnokot ki szintén az útban volt, de isten ne aggyá, hogy mi semmit az frigy ellen cseleköggyünk, sem az mi magunk ajánlása ellen, azért meg parancsoltuk volt nekjök, hogy sohol senkinek egy szál szömi kárt ne tegyenek, hanem menten Szikszóra, az hatalmas császár adójáért mennyenek, kik parancsolatyukot híven megis tartottak.” Érvelését arra vonatkozóan, hogy csak a szultánt megillető adót kívánta katonáival behajtani még egyszer a levél utóiratában megismételte. „Az mi emberünk Szikszóra mentjen az hatalmas császár adóját meg kérni, menyi városok faluk kastélyok közöt el mentek eggyikreis meg gonosz szömvel sem tekintöttek, nem hogy valakinek valami gonoszt cseleköttek volna, azért ha ők semmit nem cseleköttek, illike az frigyhöz, hogy az fölségtek végbeli kapitánnyai nagy haddal utokot meg állják és reájok mennjének és velök szömben vívjonak, ezt nem mondhattya fölségtök hogy az frigy ellen nincsen, azért ha isten engedi meg az nekik nem marad. Végezetre az két pártos németöt nehezli fölségöd kit az hatalmas császár országában találtunk, azt penig fölségöd.”

A budai beglerbég tehát Kara Alit küldtem a támadásra. A székesfehérvári bég hadához Istvánffy Miklós szerint a szécsényi, a váci és a füleki oszmán katonaság, így összesen „hatezer igen jól megválogatott lovasnak, s mégannyi számú vagy több gyalognak”, összesen 70 zászlónak parancsnokolt.

A keresztény félnek először nem voltak biztos információi Kara Ali hadának céljáról. Istvánffy szerint „némelyektől Ónod felé az tartománnak elrablására menni mondatnak vala, hogy valami erősséget bizonyos alkolmatos helyen az császárhoz tartozók ellen akarnának építeni.” Majd később tudták meg, hogy az ellenség „fene fegyverekkel Szikszó felé mennének, némely pribékektől s kémektől bizonyosan megtudósíttatván”. Hieronymus Ortelius és Istvánffy művéből tudjuk, hogy Szikszó előtt azonban a tüzérséggel is rendelkezett oszmán had Losonc, Szabadka és Rimaszombat érintésével Putnok alá vonult. Az erősség katonáit fel is szólították a megadásra, ám végül dolgavégezetlenül kellett elvonulniuk. A pasa tehát nem írta meg a teljes valóságot Ernő főhercegnek küldött magyarázkodó leveleiben, mivel így a békebontóság vádját vette volna magára. Ez tehát azt jelenti, hogy az 1588. évi oszmán portyának egyszerre volt adóztatási, büntetési és katonai célja is: Szikszó megregulázása és esetleg más, még magyar kézen lévő erősség megszerzése.

A keresztény fél is összegyűjtötte a környéken rendelkezésre álló katonaságot. Ennek eredményeként hozzávetőlegesen két, két és félezer főt tudtak csatasorba állítani. E hadból Rákóczi Zsigmond egri Obrist mintegy másfél ezer főt hozott el magával. Emellett még Istvánffy szerint részt vett a támadásban részt vettek az akcióban Claudius de Roussel Obrist háromszázhúsz szendrői, Serényi Mihály kétszáz kassai, valamint az ónodi, a diósgyőri, a kisvárdai királyi és Homonnay-Drugeth István magáncsapatai háromszázharminckilenc vitézzel. „Ezekhez a szepsi fekete német lovas fegyveresek, s veresek, sárgák Göncről, az köntösök színéről úgy hívattatván, kétszázharminc mennének.”

Rákóczi katonáinak azonban először az Eger környékére rendelt szolnoki, gyula és jenői törökök hadait kellett elűznie. Ezt követően tudtak csatlakozni a több keresztény katonasághoz.

Szikszóra október 8-án délután három órakor támadtak Kara Ali csapatai. A szikszóiak a templom köré épített palánk mögött védekeztek és bíztak a felmentésben, amely napnyugta körül öt órakor érkezett meg. A bég erre felgyújtotta a várost (hogy látni lehessen a leszálló éjszakában) és csatarendbe állt „az közel lévő mezőre, melyen az Bársonyos és Hernád folyóvizek általfolynak, s osztán az Sajóban befolyván együtt Kesznyéténél az Tiszában szakadnak, …úgyhogy az szarvazati vagy oldalai nagy sokaságú szekerekkel mindkétfelől berekesztetnének, s az eleire lövőszerszámok helyheztetnének” Rákóczi és az ideiglenesen a felső-magyarországi hadügyeket irányító de Roussel vezette két felé osztott keresztény csapattal szemben.

Az ellenség csatarendjét a magyar lovasok támadták meg. Ebben a rohamban maga, az első csatarendnél tartózkodó Kara Ali is megsebesült a fején. Az őt megvágó magyar vitézt azonban a körülötte lévő törökök levágták, hasonlóan, mint egy bizonyos Petei Györgyöt is. A székesfehérvári bég sebesülését követően Musztafa szécsényi bég akarta átvenni az oszmánok első csatarendjének a vezetését, ám csakhamar őt is levágták. A magyar lovasság pedig kezdett felülkerekedni, ám a szekérvárban elhelyezett ágyúk és puskások tüze, amelyeket „Pajazet a pesti vízi erővel bíró s Mehemet janicsáraga” parancsnokolta. Bár a lőfegyverek nem tettek nagy kárt a magyar lovasságban, ám mégis nagy zavart okoztak a támadók soraiban, amely hanyatt-homlok menekülni kezdtek Vadász falu felé. A török üldözve őket sokat levágott közülük.

Ám ekkor Balázsdeák István az alá rendelt 800 lovassal újabb rohamra indult.

„Vitéz Balázs-Deák István fölszólva:

Hozzá! hozzá! – kiáltja nagy torokkal,

És ő maga az két élü palossal,

Vitézmódon forgódik katonákkal.”

Először azonban Istvánffy szerint két tarackot előre vonatot, „s az ellenségre felette igen nagy károkra kisütögettetvén az dolgot helyére állatták, és Serényi s az német fegyveresek odaszáguldván, szörnyű viadal újíttaték, melyben mindkét félben sokan elesnek, de az ellenségben sokkal többen.” Ekkor elsőként a janicsárokat támadták meg és üldözték el, majd a lovasság ellen fordultak. A harc váltakozó sikerrel folyt. Valószínűleg ekkor sebesült meg súlyosan Albrecht Raibnitz Hauptmann is. Istvánffy szerint pedig Homonnay-Drugeth is komoly életveszélybe került. Lováról leesett és az ellenséges gyalogság körülvette és elfogta. Már fegyverzetét és ruháit vették le, amikor is más magyar vitézek kiszabadították. Harc sorsát végül Istvánffy szerint egy trombitaszó döntötte el. A magyar Livius nem tudta pontosan, hogy Rákóczi, vagy valamely hadnagy, vagy a trombitás „önszorgalomból” a német csapatok érkezését jelentő dallamot kezdett el fújni. Az oszmánok is ismerhették ezt a trombitaszót és azt hitték, hogy újabb német csapatok érkeznek erősítésül a keresztényekhez. Az oszmán katonaság pánikba esett és menekülni kezdett. Az elkeseredett kézitusa egészen éjjel 11-ig tartott és végül a keresztények teljes győzelmével végződött. Az oszmánok közül mintegy 2000 meghaltak és 376-an fogságba estek. Emellett a keresztények hatalmas zsákmányt szereztek, amelyet aztán elosztották. A zsákmányolt ágyúkat például Szerencsre vitték. Rákóczi természetesen nem mulasztotta el, hogy a győzelem után ajándékot küldjön Bécsbe is. A győzelemnek azonban súlyos ára volt. Istvánffy szerint a németek közül 220-an, míg a magyarokból 410-en estek el.