Súlyos árat fizettek elbizakodottságukért az amerikaiak Pearl Harbornál

A támadás ugyan meglepetésszerű volt, de a két nagyhatalom egyre romló viszonya miatt a háborút nehezen lehetett volna elkerülni. A nyersanyagokban szűkölködő, de dinamikusan fejlődő Japán vezetése a gazdasági és népesedési gondok megoldásának egyetlen eszközét a terjeszkedésben, új piacok akár erőszakos meghódításában látta. 1931-ben lerohanták Mandzsúriát, 1937-ben Kínát, majd Délkelet-Ázsia felé fordultak. Tokió 1940-ben a náci Berlinnel és a fasiszta Rómával háromhatalmi szövetségre lépett, 1941-ben a Szovjetunióval kötött semlegességi megállapodást. Az Egyesült Államokat módfelett aggasztotta az erőegyensúly felborulása a térségben, ezért 1941 elején elrettentő célzattal Hawaiira helyezte át a csendes-óceáni flotta fő bázisát, majd a japán ipar és haditengerészet működését alapjában fenyegető olajembargót léptetett életbe.

A diplomáciai tárgyalások kilátástalan huzakodásba torkollása miatt Tokió választási lehetősége a megegyezésre vagy támadásra egyszerűsödött, s december elején az utóbbi mellett döntött. Az amerikaiak számoltak is ezzel, de hírszerzőik úgy gondolták, hogy a japán szigetekhez közelebbi európai gyarmatok (Szingapúr, Indonézia vagy Indokína) vannak veszélyben, és nem a csaknem hatezer kilométerre fekvő Hawaii. A viszonylag védtelen Pearl Harborban összevont amerikai hadihajók és repülőgépek azonban túlságosan csábító célpontnak számítottak a japán stratégák szemében. Tokióban azzal számoltak, hogy az amerikai flotta kiiktatásával időt nyerhetnek pozícióik megerősítésére, s egyben súlyosan gyengíthetik az amerikai morált.

A támadást végrehajtó, Nagumo tengernagy parancsnoksága alatt álló 6 repülőgép-anyahajó, 17 csatahajó és 23 tengeralattjáró hónapokig tartó tervezés és gyakorlatozás után futott ki a kikötőből. Annak érdekében, hogy ne fedezzék fel őket, az egyes egységek különböző útvonalakon, rádiócsend mellett tették meg az utat a találkozási pontig. A hadműveletet a legapróbb részletekig kidolgozták, figyelembe véve az amerikai riasztórendszer működését, az amerikai hajók elhelyezkedését is. A támadást azért időzítették hétvégére, mert ilyenkor lazul a fegyelem, ráadásul minden hajó visszatér a bázisra.

Az amerikai hadvezetés az egyre sokasodó figyelmeztető jelek ellenére sem rendelt el készültséget a támaszponton. A flotta főparancsnoka a támadás idején éppen golfozott, a radarképernyőn a bázis felé tartó azonosítatlan jeleket észlelő tiszt nem hitte el, hogy azok japán repülők lehetnek. Az elbizakodottságért nagy árat kellett fizetni, a merész és kockázatos tokiói terv sikerrel járt.

A Pearl Harbor fölötti égen 7 óra 49 perckor japán repülők tömege jelent meg, amelyek bombákat szórtak az öbölben horgonyzó hajókra, majd nem sokkal később megérkezett a támadók második hulláma is. Nyolc óra tíz perckor egy bomba az Arizona csatahajó lőszerraktárában robbant fel, a hajó ezer tengerésszel a fedélzetén süllyedt el. Nem sokkal később egy torpedó az Oklahoma csatahajót találta telibe, amely négyszáz emberrel merült el percek alatt.

Mire a füstfelhők eloszlottak, 2400 amerikai halottat és 1300 sebesültet számoltak össze, minden csatahajót találat ért, kettő el is süllyedt, és elpusztult 300 repülőgép. Az amerikaiak a zűrzavarban öt saját repülőgépüket is lelőtték, a támadók csak 29 repülőgépet, 4 tengeralattjárót és 64 embert vesztettek. Nagumo nem aknázta ki a sikert, nem indította el a támadás harmadik hullámát, így a kikötő infrastruktúrája és üzemanyag-tárolói épen maradtak. Döntése japán szempontból később végzetesnek bizonyult, amiként az is, hogy az amerikai flotta kulcsfontosságú egységei, a repülőgép-hordozók éppen nem horgonyoztak a kikötőben, s sértetlenül vészelték át a végzetes napot.

Az amerikaiak azonnal hozzáláttak a megrongálódott hajók kijavításához, de ez hónapokba tellett. A japán hadműveletek hosszabb ideig zavartalanul folyhattak a térségben, az amerikaiak csak 1942 nyarán, a Midway-szigeteknél tudták megfordítani a háború menetét.

Roosevelt elnök a támadás másnapján a sokkolt amerikai nemzethez intézett beszédében „a gyalázat napjának” nevezte december 7-ét, az Egyesült Államok hadat üzent Japánnak. A mai napig folyik a vita arról, hogy az elnök tudott-e a rajtaütés tervéről; sokan vélik úgy, hogy igen, de nem tett semmit, hogy egységes országot vihessen a háborúba. Az igazság vélhetően soha nem fog kiderülni.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

régészet

• Furcsa módon eltemetett „vámpírgyermek” sírjára bukkantak Visegrádon
• Sokat elárulnak a lápokban talált múmiák a régi Európáról 
• Sírhalmaik mesélnek a szkítákról, a sztyeppe legendás harcosairól
• Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket
• Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
• Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
• Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
• Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
• Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc