Hogyan fedezték fel Egyiptom elsüllyedt kincseit?

2018. október 11. 11:57 Múlt-kor

Az 1980-as évek elején az addig pénzügyi tanácsadóként tevékenykedő Franck Goddio úgy döntött, felhagy addigi munkájával, és hobbijának, a víz alatti régészetnek szenteli életét. A francia kincsvadász azóta számos fantasztikus felfedezéssel örvendeztette meg a történelem iránt érdeklődők tömegeit. Nevéhez fűződik többek között a San Diego spanyol gálya, valamint a Brit Kelet-indiai Társaság Royal Captain nevű hajójának felfedezése, legnagyobb eredményeként azonban az alexandriai királyi negyed, valamint Herakleion és Canopus ókorban elsüllyedt városának feltárását tartják számon.

Korábban

A Ptolemaiosz-dinasztia uralta Egyiptom politikai és kulturális központját, Alexandriát Nagy Sándor alapította Kr. e. 331-ben. Virágkorában több mint félmillió ember élt a gyorsan fejlődő városban, amelynek kikötőjéből hetente 200 hajó futott ki. Csakhogy a Kr. u. 8. század környékén több komoly természeti katasztrófa – többek között földrengés – sújtotta a régiót, és a virágzó város királyi negyede lassan a tengerszint alá süllyedt. A több tonnás gránitoszlopok gyufaszálakként szóródtak szét a tengerfenéken, és hosszú időre feledésbe merültek.

Az Egyiptom földközi-tengeri partjai mentén folytatott búvárexpedíció négy évig húzódó előkészítő munkálatai után 1996-ban kezdődött meg az elsüllyedt alexandriai királyi negyed tárgyi emlékeinek felkutatása. A Franck Goddio által vezetett, többek között geológusokból, történészekből, egyiptológusokból és mérnök-informatikusokból álló nemzetközi csapat volt az első, amely a víz alatti régészeti projektjei során modern technikai berendezéseket használt. Az összetett elektronikus terepfelderítésnek köszönhetően lehetővé vált, hogy a szakértők részletes térképeket állítsanak össze a feltárás előtt álló területről.

A csapat kutatóhajója, a Princess Duda Alexandria ókorban Portus Magnusként ismert keleti kikötőjéhez közel horgonyzott le. Bár az expedíció tagjai közül sokan rendelkeztek nagy kutatási tapasztalattal, az egyiptomi város nekik is tartogatott meglepetéseket. „Számomra mindig kalandot jelent Alexandriában búvárkodni. Nincs két egyforma merülés. A látási viszonyok és a tengerfenék mindig más képet ad. Körülbelül kétezerszer már biztosan lemerültem, de mindig más és újabb élmény várt odalenn.” – összegzett Goddio vezető búvárja, Jean-Claude Roubaud.

A búvárok emberfeletti munkát végeztek. Naponta kétszer négy órára merültek alá a mintegy 400 hektáros feltárási területen, hogy aprólékosan átkutassák a tenger fenekét. A rossz látási viszonyok – amelyek évente csupán 15-20 napig voltak elfogadhatóak – azonban megnehezítették a szakemberek dolgát. Egyes helyeken nem lehetett ötven centiméternél messzebb látni, mivel a látótávolságot szennyvíz és alga korlátozta. Ilyen körülmények között a búvárok sokszor csak a több éves rutinjukra hagyatkozhattak. „Nehéz ezt szavakban kifejezni, de az orrommal érzem. Érzem a szagát. Látok valamit és azt gondolom: ez lesz az. Bámulatos, ahogy elkezd vonzani egy hely, és szinte automatikusan fölfedezek valamit.” – foglalta össze tapasztalatait Jean-Claude Roubaud.

A kutatók először vastag iszapréteg által takart hatalmas fadeszkákat és kőtömböket találtak a kikötő közelében. Goddio a leletekben igazolva látta az elsüllyedt Antirhodos szigetén álló, valaha Kleopátra által is lakott palota létezését. Ezt a benyomását erősítette meg a kutatóban az Isis (Kleopátra védőistensége) papját ábrázoló szobor felfedezése. „Először csak egy alakot tudtunk kivenni, nagyon rosszul lehetett látni. De valahogy az volt az érzésünk, hogy nagyon fontos tárgyat találtunk (…) Aztán, miután megemeltük a szobrot, akkor láttuk, hogy egy papról van szó, aki egy urnát tart a kezében. Fantasztikus szobor, nagyszerű víz alatti lelet." – emlékezett vissza a felemelő pillanatokra Goddio.

A búvárok az urnatartó pap szobrának megtalálása után döntöttek úgy, hogy módszeresen átfésülik a terepet a korszak további emlékeiért. A szerencse melléjük szegődött: a tengerfenéken talált két szfinx mellett (melyek közül az egyik a feltételezések szerint Kleopátra édesapját, XII. Ptolemaioszt ábrázolja) előkerült Julius Caesar és Kleopátra gyermekének, Caesarionnak a mellszobra is.

A kutatócsoport tagjai azonban nem minden tárgyi leletet hoztak a fel a tenger mélyéről. A tengeri üledékkel vastagon belepett szobrokat előbb pontosan lokalizálták, és dokumentálták, majd a felszínükről különleges eljárással lenyomatokat készítettek. A búvárok szorosan ráerősítettek egy gumilapot a kövekre, majd 24 óra elteltével a felszínen megvizsgálták, mi olvasható a gránitoszlopokon. A feliratok olykor nagyon rossz állapotban voltak. A szakemberek ilyenkor rangsorolták, és kiválogatták őket a víz alatt, majd miután felhozták a lenyomatot, a kutatók alaposan megvizsgálták az írásjeleket.

Bár az egyiptomi főfelügyelet csak több hónapos huzavona után adott engedélyt a szobrok kiemelésére, és az egyik szfinx a viharos szélben kis híján visszazuhant a tengerbe, a projekt összességében sikeresnek bizonyult. A kutatók számos értékes ókori kincset fedeztek fel a Portus Magnus környékén, de Franck Goddio évekkel később mégis a kezdetekre emlékezett vissza legszívesebben: „A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor Alexandria kikötőjében megláttam az első hieroglifákat, amelyek egy kőbe voltak belevésve (…) Később megtudtam, hogy a jel azt jelenti: örök élet.”

Az egyiptomi expedíció az alexandriai kiküldetéssel azonban még korántsem ért véget, a nemzetközi csapat 2000-ben ugyanis néhány kilométerrel északkeletre folytatta a munkát. Ekkor kezdték meg a mai Abukiri-öböl mélyén található Canopus és Herakleion romjainak feltárását.

Alexandria megalapítása előtt ezen a két városon keresztül vezetett az út a fáraók földjére. Bár Canopus fényűző ünnepségeit a módosabb egyiptomiak közül sokan látogatták, a város elsősorban vallási központként vált ismertté. A kutatók egyik legnagyobb felfedezése a gyógyítás isteneként tisztelt Serapist ábrázoló, Kr. e. 2. századból származó fehér márványfej volt, amely valószínűleg egy hatalmas, 4-5 méter magas szobor részét képezte egykoron. Az ókorban a világ minden tájáról özönlöttek a különböző betegségekben szenvedő zarándokok a Canopusban található Serapis-, valamint Osiris-szentélybe, mielőbbi gyógyulást remélve. Serapis, a görög-egyiptomi isten személye jó példa arra, hogyan hatott egymásra két civilizáció hiedelemvilága.

A kutatás későbbi szakaszában a gyógyítás istenének szobrától nem messze többek között egy fáraófej és egy szfinx is előkerült, valamint egy – valószínűleg egy palesztin-szír eredetű istent ábrázoló – ciprusi mészkőfejet is találtak a búvárok a hatalmas kőtömbök között.

Franck Goddio azonban tudta, hogy Canopus városa mellett még a mindössze néhány ókori szerző leírásából ismert Herakleion romjai is felfedezésre várnak. Daniel Stanley professzor, a washingtoni Smithsonian Intézet munkatársa szerint a partoktól 6,5 kilométerre megtalált város korábban süllyedt el, mint Canopus. A fontos kereskedelmi és vámhelyként számon tartott Herakleion lakói vélhetően sietve próbálták elhagyni a természeti katasztrófák idején a kikötőt. Csakúgy, mint Pompejinél, itt sem gondolkoztak sokat, mit vigyenek magukkal.

Pánikszerű menekülésük közben pedig a hétköznapi használati tárgyak mellett szobrok és vallási ereklyék is a tengerbe vesztek. A kutatók a sok apró értéktárgy – többek között aranyékszerek, fülbevalók, csatok, és egy tört arannyal telített kőedény – mellett három egészen különleges értéket képviselő, monumentális rózsaszín márványszoborra bukkantak a víz alatt. A felszínen derült ki, hogy az egyik a termékenység és a Nílus áradásainak istenét, Hápit, míg a másik kettő egy Ptolemaiosz uralkodót, valamint egy Isis képében megjelenő királynőt ábrázol (aki a feltételezések szerint II. vagy III. Kleopátra). A szobrok vélhetőleg Héraklész templomának pülónjai előtt állhattak egykoron – egészen addig, amíg a természeti katasztrófák következtében a hullámok el nem nyelték őket. A nagy ókori görög történetíró, Hérodotosz szerint a templomot azon a helyen építették, ahol Héraklész először Egyiptom földjére lépett, és a városban Szép Heléna és Parisz is megfordult a trójai háború előtt.

A romok azonban más meglepetéssel is szolgáltak. Az 5 méteres mélységben sztélék tucatjai kerültek elő, így az ezeken olvasható feliratok újabb feladatot nyújtottak a felfedezőknek. Az egyik sírkő egészen kiváló állapotban maradt fenn. Ebben az esetben nem volt kétséges, hogy melyiket hozzák felszínre a búvárok. A sztélé különleges darabnak számít, ugyanis a Thonis felirat látható rajta, amely a város elmúlt több mint kétezer év során feledésbe merült egyiptomi neve volt egykoron. Ráadásul a Goddio által megtalált sírkő a szakértők szerint elegendő bizonyítékkal szolgált arra is, hogy valóban Herakleion romjaira bukkant rá a francia kutató. A felbecsülhetetlen értékű lelet felszínén ugyanis az olvasható, hogy Kr. e. 380-ban Nectanebo fáraó úgy döntött: 10 százalékot elvesz a görög kereskedők által befizetett adókból Héraklész templomának működtetésére.

Miután Franck Goddio és csapata végzett az apróbb tárgyak kiemelésével, a feltárás legizgalmasabb pillanatai következtek: szárazföldre kellett tenni a hatalmas gránitszobrokat. Ugyan Egyiptomban nem nehéz ókori leletekbe botlani, Alexandria lakosait is meglepte, milyen csodálatos szobrokat rejtett eddig a tenger. A hatalmas műtárgyakat a város egykori római színháza helyén álló sótalanító medencében helyezték el, ahol egy különleges eljárás segítségével eltávolították a több száz év alatt rájuk rakódott hatalmas foltokat. A szobrokat az egy éves állagjavító kúra után a közeli Tengerészeti Múzeumba szállították, ahol megkezdődtek az aprólékos utómunkálatok.

Az expedíció fáradhatatlan munkatársai a feltárások óta több ezer értéktárgy módszeres dokumentálását és restaurálását végezték el. Amellett, hogy a fantasztikus leletek egy része megtekinthető az Alexandriai Nemzeti Múzeum állandó kiállításán, a kincseket már a világ számos múzeumában megcsodálhatták a látogatók. Az ókori leletek kiállításra kerültek Berlinben, Párizsban, Bonnban, Madridban, Torinóban és Yokohamában is. A több tonnás szobrokat teherszállító repülőgépekkel vitték a helyszínekre, és előfordult, hogy a tárgyak elhelyezése nem volt zökkenőmentes. A kiállításokon hatalmas fényképek, videofelvételek ismertetették a látogatókkal a kutatás különböző fázisait.

A feltárások pedig még manapság is folynak az egyiptomi partok mentén. Bár Goddio kijelentette, hogy a munkálatok befejezésére még 200 évre lenne szükség, a nemzetközi szakértőgárda már az eddigi eredményeivel is beírta magát a történelemkönyvekbe. A francia kutatónak pedig csak hálásak lehetünk, hogy végül nem maradt pénzügyi tanácsadó.