Titokban készült fotósorozat egy 1890-es években működő bordélyház lányairól
2018. szeptember 19. 08:12 Múlt-kor
Egy 19. század végi amerikai bordélyház mindennapjai (természetesen a legpikánsabb pillanatok nélkül) elevenednek meg azon a több tucatnyi fényképen, amely készítésének dátumát nemrég kutatták ki a történészek. A prostituáltakról készült fotósorozat a szakértők szerint 1892-ben készülhetett Pennsylvaniában. Mégpedig titokban.
Korábban
A fésülködő, készülődő, fürdő, olykor mezítelenül látható örömlányokat ábrázoló páratlan fényképek több mint két évtizeddel előzik meg E. J. Bellocq híres képeit, amelyeket 1913-ban készített New Orleans Storyville városnegyedében dolgozó kéjnőiről. A fotókról úgy tudtuk, hogy a legrégebbi sorozat, amely a témában napvilágot látott az Egyesült Államokban, egészen mostanáig.
Robert Flynn Johnson művészeti kurátor közel egy évtizeddel ezelőtt bukkant rá a több száz fényképből álló fotósorozatra Észak-Kaliforniában, és rögtön elkezdte kutatni az eredetét. Munkája 2018 szeptemberében ért véget: ekkor jelentette be, úgy véli, az ismeretlen szexmunkásokat ábrázoló fotók 1892 körül készülhettek, mégpedig egy Sal Shearer nevű, egyedülálló anya által a Pennsylvania állambeli Readingben működtetett bordélyban, amely kifejezetten a tehetősebb vendégek számára volt megálmodva. A szokásos 1-2 dolláros tarifával szemben itt 3-4 dollárért lehetett néhány percnyi örömöt vásárolni. A megemelt árért cserébe a férfi biztosra vehette, hogy nem egy falusi lányt, hanem egy középosztályból származó, figyelmesebb nővel töltheti el az idejét. A szolgáltatásra való igény egyébként ebben az időben igencsak megduzzadt, ugyanis az ipari központtá váló környéket megszállták a fiatal férfi munkások, akik a vasútépítkezések és a gyárak miatt költöztek ide.
„A fotókon látható nők nyilvánvalóan prostituáltak és egyértelmű, hogy a róluk készült képek professzionális munka eredménye” – magyarázta Johnson. „Nem pornográfiáról van szó, és a képek meg sem közelítik a korszak francia képeslapjainak olykor arcpirító stílusát. Az alakok gyönyörűen, Degas-szerűen voltak beállítva. Erotikusak és érzékiek, híján mindenféle túlzásnak” – tette hozzá.
Egy helyi történésszel, George M. Meiserrel közösen sikerült azonosítani a lencse mögött álló embert is. A kutatók úgy gondolják, a korszak híres fotóművésze, William Goldman készíthette a sorozatot. Mégpedig titokban, a stúdiójában, valamint a bordélyban, amelynek gyakori látogatója volt, így a lányok ismerték őt. A sorozat elkészítését azért kellett titokban tartani, mert felfedezése nem kis botrányt okozott volna a helyi közösségben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.