Azt állították, hogy megették az oroszlánok, ám eltűnésének valódi története még borzalmasabb

2018. július 11. 17:46 Múlt-kor

1988 februárjában a mindössze 28 éves Julie Ward hosszú nyaralásra utazott Angliából Kenyába, hogy egyrészt pihenjen, másrészt Afrika vadvilágát fotózza. Egy héttel szeptemberi hazautazása előtt még egy utolsó túrát tett a Masai Mara Nemzeti Rezervátumba, hogy az évente esedékes nagy gnúvándorlásról is lőjjön pár kockát. Ekkor látták utoljára élve.

Korábban

Szeptember 6-án jelentették az eltűnését. Egy héttel később az apja találta meg a maradványait a rezervátumban. A férfi elszánta magát, hogy mindenképpen kideríti, mi történt a lányával, azonban a kenyai kormány ellenállása, a különféle pletykák, állítólagos bűncselekmények homályosítják be a mai napig a fiatal lány eltűnését.

Julie Ward 1960. április 20-án született John és Jan brit szülők gyermekeként, két fiútestvére volt. A nő kiadóasszisztensként dolgozott az angliai Suffolkban, legnagyobb hobbija a vadon élő állatok fotózása volt. Annyira imádta a természet ritkán látható kincseit lencsevégre kapni, hogy 28 éves korában úgy döntött, hosszabb szabadságot vesz ki, hogy szenvedélyének élhessen, és egy kalandos vakációt tervezett Afrika keleti részén.

1988 februárjában úgy hagyta el Angliát, hogy hét hónap múlva érkezik ismét haza. A „főhadiszállását” Kenya fővárosában, Nairobiban rendezte be. Szeptember 5-én számos kalanddal és élménnyel a háta mögött innen indult el utolsó útjára, a Masai Mara Nemzeti Rezervátumba, amely Kenya délnyugati részén, a tanzániai határ közelében található. A terve az volt, hogy az éves nagy gnúvándorlásról készítsen pár fotót. A jeles esemény során gnúk, zebrák és gazellák hatalmas csordái vonulnak át Tanzánián, és érintik a Serengetit és a Masai Marát is.

Wardot ausztrál barátja, Glen Burns is elkísérte. Egy Suzuki márkájú dzsippel indultak neki, amely a túra közepén azonban feladta a szolgálatot. A férfinak vissza kellett térnie a fővárosba, így még aznap visszaindult, Julie azonban egy Mara Serena-i kunyhóban töltötte az éjszakát, míg az autót javították. Másnap, szeptember 6-án elkészült az autó, és a nő elhajtott a közeli Manyeleti-folyó melletti táborba, ahol összeszedte a sátorhoz szükséges felszereléseit. Ekkor látták utoljára élve.

Az igazság nyomában

Miután Julie szülei megkapták a hírt, hogy a lányuk eltűnt, édesapja azonnal Kenyába repült, hogy csatlakozzon a keresőcsapathoz. „Meghallani, hogy eltűnt a gyermeked, a legrettenetesebb dolog, amit valaha egy anya hallhat. A félelem a markában tart, lefagysz, alig tudsz mozdulni” – mondta Jan Ward egy interjúban 11 évvel a lánya halála után.

A sors végül úgy hozta, hogy John Ward lelt rá lánya megcsonkított maradványaira – egy lábra és egy állkapocscsont egy részére – szeptember 13-án a rezervátum egyik fájának tövében. A kenyai hatóságok szakértői kezdetben meg voltak győződve arról, hogy vadállatok tépték szét a lányt, a legtöbben oroszlántámadást emlegettek, majd egy villámlást okoltak a holttest elszenesedéséért. Ám tüzetesebb analízis után rádöbbentek, hogy a test szét lett darabolva, ráadásul a maradványokon égésnyomok voltak láthatók.

Később egy brit patológus is megvizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy Ward testét machetével darabolták fel, majd benzint locsoltak rá, mielőtt a tűzbe vetették. A lány titokzatos halálát követően számos elmélet látott napvilágot. Az egyik szerint egy helyi nagyhatalmú politikus fia gyilkolta meg, akinek viszonya volt vele. Egy másik teória szerint – amelyet főként a kenyai rendőrség propagált – Julie önkezével vetett véget életének.

A kenyai nyomozók megtagadták, hogy a lány halálát gyilkosságnak nevezzék, így nyomozást sem akartak indítani. John Ward azzal vádolta az afrikai hatóságokat, hogy el akarják tusolni a gyilkosságot az ország turizmusa védelme érdekében. Az apa végül úgy döntött, saját maga veszi kezébe az ügyet, és személyesen deríti ki, valójában mi történt. Az évek során több mint százszor utazott Kenyába és kétségbeesésében több mint egy millió dollárt költött az igazság kiderítésére.

Lehetséges tanúk

1990 februárjában, miután az apa meggyőzte Douglas Hurd brit külügyminisztert, hogy indítson nyomozást a Scotland Yard, brit nyomozók utaztak a kelet-afrikai országba, hogy utánajárjanak a történteknek. A nyomozás során két kenyai parkőrre terelődött a gyanú, a britek úgy vélték, ők tehetők felelőssé a lány meggyilkolásáért. Ám az 1992-es tárgyalásukon végül felmentették őket.

1997-ben a kenyai rendőrség újra elővette az ügyet, és a Masai Mara Nemzeti Rezervátum egykori igazgatóját, Simon Makallah-t vádolták meg emberöléssel, ám két évvel később végül őt is felmentették. 2004-ben egy korábbi kenyai hírszerző tiszt azt állította, hogy tanúja volt Julie Ward meggyilkolásának. Névtelenül adott interjút egy kenyai újságnak, amelyben azt állította, hogy három férfit látott, akik brutálisan megerőszakolták, majd megölték a lányt.

Visszaemlékezése szerint Julie-t arra kényszerítették, hogy a kunyhója mellől néhány kilométerre elvigye a dzsipet, amely végül egy vízmosásban landolt. Ezt követően egy SOS-jelet kellett a homokba rajzolnia a lánynak, hogy úgy tűnjön, mintha balesetet szenvedett volna, kétségbeesésében pedig vészjeleket rajzolgatott volna. A tiszt azt állította, túlságosan félt ahhoz, hogy közbe avatkozzon, sőt még az interjú pillanatában is féltette az életét.

2009-ben John Yates, a londoni Metropolitan Police parancsnoka kenyai utazása után újranyitotta a 21 éves ügyet, remélve, hogy a törvényszéki tudományok fejlődtek már annyit az évek során, hogy meg lehessen oldani a rejtélyes gyilkosságot, ám eredményre máig nem jutottak.