2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Magyar kutatók segítségével rekonstruálták, hogy nézett ki Szantorini a vulkánkitörés előtt

2018. május 7. 11:51 MTI

Nemzetközi kutatócsapat, benne magyar tudósok rekonstruálták Szantorini 3600 évvel ezelőtt vulkánkitörésben megsemmisült „belső szigetének” méretét és korát. Az eredményről szóló tanulmány a Scientific Reports című tudományos lapban jelent meg pénteken.

A kutatócsapat egyik magyar tagja, Karátson Dávid vulkanológus elmondta: a nemzetközi kutatócsapat a geomorfológia mellett más tudományágak képviselőivel is kiegészülve hat évig dolgozott azon, hogy rekonstruálja, milyen ősföldrajzi, domborzati viszonyok uralkodtak az Égei-tengeri vulkanikus szigeten a 3600 évvel ezelőtti, úgynevezett minószi kitörés előtt.

A sziget képét átrajzoló, hatalmas erejű természeti katasztrófa vetett véget a krétai központú minószi kultúrának, és teljesen elpusztította a Szantorini szigetén fekvő késő bronzkori várost, Akrotirit is, amelyet Pompeiihez hasonlóan konzervált a több tucat méter vastag vulkáni hamu a modern régészet számára - fűzte hozzá.

Karátson Dávid rámutatott, hogy a szakemberek sokáig azt gondolták, a kitörés előtt egységes sziget feküdt a mai Szantorini helyén, amely a vulkán felrobbanásakor beszakadt, hátrahagyva a szigetcsoport ma ismert részeit és belső öblöt. Azonban később kiderült, hogy már a minószi kitörést megelőzően is létezett egy, a maihoz hasonló kisebb belső, vagyis kalderaöböl Szantorinin.

A rangos folyóiratban pénteken megjelent tanulmány újdonsága, hogy a magyar mellett francia, görög, német és angol tudósokból álló kutatócsapat tisztázta, nem csupán az öböl létezett 3600 évvel ezelőtt, hanem a mai Kameni-szigetek helyén egy korábbi belső sziget is. A kirobbant vulkáni tufaanyagban ugyanis, mint a mákos tésztában a mákszemek, megtalálhatóak és fotóstatisztikai, valamint geokémiai eljárással elkülöníthetőek a felrobbant egykori sziget alkotó anyagának maradványai is - emelte ki Karátson Dávid.

A kutató hangsúlyozta: a minószi tufa és az egykori szigetet alkotó kőzetek arányának megállapításához fotóstatisztikai elemzést végeztek, a „sziszifuszi munka” eredményeként pedig sikerült megbecsülni a Pre-Kameninek nevezett sziget térfogatát, méretét.

A sziget térfogata 2,2-2,5 köbkilométer lehetett, vagyis kisebb volt, mint a mai Kameni-szigetek mérete. A Pre-Kameni a minószi kitörésben teljesen megsemmisült és elsüllyedt, táptalajt adva Atlantisz legendájának. A ma ismert Kameni-szigetek kialakulása csak a robbanást követően kezdődött el - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanszékvezetőjeként dolgozó tudós.

Karátson Dávid kitért arra is: a kutatócsapat emellett egy nagy pontosságú radiometrikus módszerrel meghatározta a sziget „életkorát” is, amely az eredmények szerint a minószi kitöréskor mintegy 20 ezer éves lehetett. Mivel a minószi előtti utolsó nagy, Cape Riva névvel illetett vulkánkitörés Szantorinin mintegy 22 ezer éve következett be, úgy tűnik, hogy Pre-Kameni azt követően kezdett növekedni.

Hozzátette: a jövőben érdemes lenne tisztázni, hogy a beszakadt kalderaöbölben a minószi tufa anyaga alatt milyen rétegek találhatóak, fellelhetőek-e például a még korábbi vulkáni centrumok maradványai Szantorinin.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A sziget egykor és ma a digitális rekonstrukción (nature.com)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár