Húsz kép az emberiség legsötétebb oldaláról: a varsói gettófelkelés és annak leverése

2018. április 10. 13:54 Múlt-kor

1943 áprilisában kezdődött a varsói felkelés, amely a második világháború legnagyobb zsidó ellenállási kísérlete volt. Kivételessé teszi továbbá a lengyel ellenállás által nyújtott segítség a haláltáborokba deportálás ellen harcoló zsidóknak. A felkelés brutális leverése miatt azóta is az egyik legismertebb eseménye a holokausztnak.

Korábban

„Nincs igazság a világban” – írta egy, a nácik fogságában éhezve sínylődő kislány a naplójában – „nem hogy a gettóban.”

A holokauszt zsidó gettóiban az élet valóban kínszenvedés volt. Lengyelország 1939-es német lerohanása után itt és Európa más részeiben is elkezdték gettókba szorítani a zsidóságot. Megkülönböztető jelzés viselésére kötelezték, majd erőszakkal szűk, zsúfolt lakhelyekre deportálták őket. Ezeket a negyedeket gyakran fallal vagy szögesdróttal választották el az adott város többi részétől. Itt vártak, reménykedtek és imádkoztak, legtöbben mit sem sejtve arról, hogy mindez csupán az első lépés volt az európai zsidóság teljes, szisztematikus megsemmisítésére irányuló tervben.

Mielőtt koncentrációs táborba küldték volna őket, a gettók lakóit kiéheztették. Csak keveset vagy egyáltalán nem kaptak enni, aminek köszönhetően fájdalmas éhségrohamok közt szenvedtek. Volt, aki éhen halt, de még több emberrel végeztek a betegségek, amelyek féktelenül terjedhettek a falakon belül ragadt legyengült lakók között. A külvilág nem sokat tehetett. A fal másik oldalán élő embereknek halálbüntetés terhe mellett tilos volt ételt vinni a zsidóknak. A bent élők ennek ellenére minden erejükkel igyekeztek túlélni. Kevés fogalmuk volt arról, mire készültek velük a nácik, és legtöbbjük csak reménykedett, hogy sikerül túlélnie addig, míg Németország el nem veszíti a háborút, és valaki fel nem szabadítja őket.

Ez a szabadság azonban igen későn érkezett. 1942-ben a nácik elkezdték tervük következő lépésének végrehajtását: a gettók falain belül élők módszeres kiirtását. Némelyik gettót, különösen a Szovjetuniótól elfoglalt területeken lévőket, „megsemmisítő gettókká” alakították, és az embereket egyszerűen kirángatták az utcára, majd lelőtték. Más gettók lakóit Auschwitzba és hasonló haláltáborokba küldték, hogy ott elgázosítsák és elhamvasszák őket. Amikor egyre több hír kezdett terjedni végső sorsukról, a gettóba zárt zsidók közül néhányan megpróbáltak fellázadni.

Európa-szerte törtek ki gettófelkelések, amelyek során bármilyen kéznél lévő fegyverrel igyekeztek a résztvevők visszaverni a nácikat. A leghíresebb a varsói gettófelkelés volt, amely 1943. április 19-étől május 16-áig tartott, és amelyben zsidók és lengyelek együttműködve küzdöttek a zsidók haláltáborokba szállításának megakadályozásáért. Bármilyen keményen is küzdöttek azonban, örökké nem tudták visszatartani a náci hadigépezetet, és az SS annál nagyobb erővel vágott vissza. A varsói gettó nagy részét egyszerűen felgyújtották, a túlélőket összegyűjtötték, és Treblinkába, a holokauszt egyik legbrutálisabb haláltáborába szállították.

Idővel, 1944 és 1945 folyamán a táborokat és gettókat felszabadították a szövetségesek (Treblinka még 1943 folyamán egy rablázadás alkalmával gyakorlatilag megsemmisült), az ott lévők pedig megmenekültek. Milliók számára azonban már túl késő volt.