2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szeszes italt tartalmazó üstre bukkantak egy kétezer éves kínai sírban

2018. március 19. 09:58 MTI

Kétezer éves szeszes italt tartalmazó bronz üstre bukkantak egy Csin dinasztia idejéből származó síremlékben a Kína nyugati részén fekvő Sanhszi tartományban. Az alkohol áttetsző, tejfehér folyadéknak tűnik. A kutatók úgy vélik, hogy fermentációs technológiával állították elő, mivel glutaminsavat találtak az összetevői között.

A régészek szerint az üst áldozati edény volt. A különleges lelet egyike annak a mintegy 260 tárgynak, amelyek a Csin dinasztia (Kr. e. 221-207) alatt elhunyt közrendű emberek sírjaiból kerültek elő. A legtöbb tárgy rituális célokat szolgált. A tartományi régészeti intézet kutatója, aki a feltáráson dolgozott, elmondta, hogy az üstben 300 ml szeszes italt találtak. Az edény nyílása természetes rostokkal volt lezárva.

Az alkohol áttetsző, tejfehér folyadéknak tűnik. A kutatók úgy vélik, hogy fermentációs technológiával állították elő, mivel glutaminsavat találtak az összetevői között. A kutatók szerint az alkohol további tanulmányozására van szükség. Az eredmények alapján ugyanis jobban meg lehetne ismerni a Csin dinasztia ősi központjának számító Hszienjang alkoholkészítési technológiáit és borfogyasztási kultúráját.

A sírokból egy 60 centiméter hosszú bronz kard is előkerült. A kard középső részét megerősítették és szélein sérülések láthatók, ami arra utal, hogy háborúban használhatták. További izgalmas lelet egy 14 centiméter hosszú teknőcpáncél, amelynek belsejében tucatnyi mélyedés található, szélein pedig égetés nyomai. A szakértők szerint ezek a jelek arra utalnak, hogy egy jövendőmondó használhatta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár