Ókori erődhálózat maradványaira bukkantak Szíriában
2017. december 21. 11:35 MTI
Négyezer éves, egymással fényjelekkel kommunikáló várakat, erődöket, tornyokat magában foglaló erődítményrendszert fedezett fel Szíriában légi és műholdas felvételek elemzésével egy francia-szíriai kutató csoport.
Korábban
A felfedezést a Paléorient című régészeti tudományos folyóiratban ismertette a CNRS francia nemzeti tudományos kutatóközpont és a Lumiere Lyon 2 egyetem tudósai alkotta laboratórium, az Archéorient és a Szíriai Régiségek és Múzeumok Főigazgatósága. „Ez az első eset, hogy ekkora erődítményrendszerre bukkantunk. A rendszer a közép-szíriai sztyeppén húzódik, és a legvonzóbb középső bronzkori (Kr. e. 2. évezred) településeket és földeket védte” - közölte Marie-Odile Rousset, a CNRS kutatója.
A francia-szíriai kutatócsoport által vizsgált térség Hamától keletre fekszik és 7000 négyzetkilométeren terül el. A „virtuális” ásatások kiegészítik a területen 1995 és 2002 között, valamint 2010-ben, a háború előtt végzett tényleges ásatásokat. „Ebből a korból főként városi erődítményeket ismerünk, de itt egy egész területet erősítettek meg, hogy védjék az utakat és a földeket” - magyarázta Marie-Odille Rousset.
Az erődítményeket nagy, faragatlan bazalttömbökből alakították ki. „Ezen túl minden erődítményt úgy állítottak fel, hogy fényjelekkel (éjszaka tűzzel) vagy az indiánokhoz hasonlóan füstjelekkel kommunikálni lehessen közöttük, hogy gyorsan továbbíthassák az információkat a nagy központokhoz” - mondta a kutató.
Az ország nyugati részében található úgynevezett Termékeny félhold sűrűn lakott térségei, illetve a nomádok lakta keleti kopár sztyeppe határán lévő régió nem volt mindig lakott. „Megállapíthatjuk, hogy ezt a nehezen hasznosítható területet válságidőszakokban ismét elfoglalták. Nemrégiben a Hamából és a Homszból menekülők telepedtek be egy római kori településre” - tette hozzá a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap