Internetezők tízezrei menthetik meg a 19. századi francia várkastélyt
2017. december 7. 15:23 MTI
Több tízezer internetező tulajdonába került egy mesébe illő, de düledező franciaországi várkastély egy műemlékvédelemmel és közösségi finanszírozással foglalkozó honlapon indított adománygyűjtés eredményeként.
Korábban
Hatezerötszáz internetező ajánlott fel legkevesebb 51 eurót a Vienne megyében található La Mothe-Chandenier várkastély megmentésére, így sikerült előteremteni a megvásárlásához szükséges 500 ezer eurót (157 millió forint) – jelentette be Romain Delaume, a Dartagnans.fr társalapítója, aki szerint „példa nélküli megoldás született a világörökség védelmének történetében”. A kistulajdonosok között 45 ország állampolgárai szerepelnek. A mégoly kicsiny tulajdoni hányadnak köszönhetően a tulajdonosok elsőként kereshetik majd fel a kastélyt a felújítás után.
A 19. századi tornyos épületet olyan széles vizesárok övezi, hogy úgy tűnik, mintha a fenséges várkastély egy tó közepén emelkedne. A hosszú ideje elhagyatott épületet teljesen benőtte a gaz, így további jelentős összeget kell költeni a rendbetételére. A Saumur Loire-menti várostól délkeletre fekvő ódon várkastély formálisan 2018 januárjában megy át a „kisrészvényesek” tulajdonába. Ezzel azonban még nem rendeződik véglegesen a sorsa, mert hosszabb távon további egymillió eurót kell összegyűjteni a felújításához. A jelenlegi épület az 1800-as évekből származik, de a kastély már a 13. századi feljegyzésekben is szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap