Egyedülálló süvegdísz is szerepel a Jászberény mellett talált honfoglaláskori leletek között
2017. október 19. 10:23 MTI
Egyedülálló honfoglalás kori leletegyüttest mutattak be szerdán a jászberényi Jász Múzeumban - közölte a múzeum régésze, hangsúlyozva: az egyik tárgyhoz hasonlóból eddig még csak egyetlen egy darab került elő a Kárpát-medencében.
Korábban
Gulyás András elmondta: a 10. század elejéről-közepéről származó tárgyak még tavaly tavasszal bukkantak elő a földből kitermelés közben a Jászberény melletti homokbányában. A szolnoki Damjanich János Múzeumnak Hajzer Kálmán pusztamonostori lakos jelentette a leletegyüttes darabjait, majd azokat a területileg illetékes Jász Múzeum kapta meg - tette hozzá.
A beszolgáltatott tárgyak nagy része vasból készült, azonban kiemelkedik közülük egy csaknem 11 centiméter magas, aranyozott ezüstlemezből készült, gömbdíszben végződő, kúpos tárgy, mely egykor viselője süvegének tetejét díszíthette - mondta a régész, hangsúlyozva, hogy ehhez hasonló süvegcsúcs eddig még csak egyetlen egy darab került elő a Kárpát-medencében.
Az 1890-ben Beregszászon talált, három darabban előkerült és később restaurált süvegcsúccsal ellentétben a jászberényi példány teljesen ép, és a hozzá köthető többi lelet is, így a honfoglalás korán belül is pontosan meg lehet határozni a tárgyak korát - mutatott rá Gulyás András. Mint mondta, Jászberényben előkerült egy vas kengyelpár, zabla, vascsatok, vaskarika és nyílcsúcsok is. Ezen kívül találtak ezüstből készült karikát, lemezt, két pénzérmét és egy aranyozott eszüstcsüngőt is.
Gulyás András megjegyezte, hogy valószínűleg egy honfoglalás kori, kis létszámú temetőre bukkantak, és úgy tervezik, folytatják a terület kutatását. Hozzátette: a leletegyüttesből a süvegcsúcsot állandó kiállításon fogják bemutatni a későbbiekben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap