Izlandon 400 év után eltörölték a baszkok azonnali kivégzését előíró törvényt

Bár manapság, ha a bálnavadászatra gondolunk, valószínűleg a skandináv országok és esetleg Japán juthat az eszünkbe, a 16. században azonban még egy másik európai nép soraiból kerültek ki eme tevékenység úttörői. A mai Spanyolország északkeleti részén, a Pireneusok nyugati részén élő baszkok voltak azok, akik elsőként tökélyre fejlesztették a bálnavadászat módszereit. Az 1500-as évek második felében már egy 30 hajóból álló baszk bálnavadász flotta, fedélzetén mintegy 2000 emberrel járta az Atlanti-óceán északi részét és legjövedelmezőbb éveikben évente akár 400 bálnát is megszigonyoztak.

A Baszkföld partjainál fekvő Vizcayai-öböl mellett, a bálnavadászok másik fő központja a napjainkban Kanadához tartozó Labrador, illetve Új-Fundland voltak, de az ő megtelepedésük emlékét őrzi közigazgatásilag jelenleg Quebechez tartozó Île aux Basques szigetének neve is. Az itteni kikötőkből induló bálnavadász hajók pedig előszeretettel utaztak el egészen Izland partjaihoz, ahol a mára szinte teljesen kihalt Eubalaenák, illetve a szerencsére még nagy számban élő grönlandi bálnák tanyáztak.

A baszk bálnavadász hajók gyakran kötöttek ki Izlandon, ahol sokáig kölcsönösen jövedelmező megállapodást kötöttek a helyiekkel. Valószínűleg ebben az időszakban született a 17. századi forrásokból ismert baszk-izlandi pidzsin (keverék) nyelv is, amely a helyiek és a bálnavadászok közti kommunikációt szolgálta.

1615 szeptemberének végén három baszk hajó visszaindult Észak-Amerikába, de nem messze Izland nyugati partjaitól egy örvény elkapta, majd hozzácsapta őket az izlandi fjordok szikláinak. A hajótörést túlélő mintegy 80 tengerész ugyan sikeresen kievickélt a partra, de gyorsan szembesült vele, hogy az igazi megpróbáltatás még hátra van: át kellett vészelniük a telet Izland egyik legmostohább vidékén, az északnyugati Vestfirðir-félszigeten.

A súlyos élelmiszerhiánnyal küzdő baszkok számára egyetlen út kínálkozott a túlélésre, így elkezdték fosztogatni a környékbeli izlandi lakosságot. Az emiatt gyülemlő feszültségek akkor értek robbanóponthoz, amikor egy alkalommal néhány éhes tengerész betört egy üres házba Thingeyri településén és elvitt onnan néhány adag szárított halat.

A környékbeli izlandiak ekkor úgy döntöttek, hogy ez így nem mehet tovább és véres bosszút álltak. Október 5-ének éjszakáján 14 baszk tengerészt – köztük az egyik elsüllyedt hajó kapitányát – meggyilkolták álmában. A mészárlásból mindössze egy Garcia nevű fiatal baszk tudott elmenekülni.

A gyilkosság után a baszkok holttesteit a tengerbe vetették, amit a kor neves izlandi költője – és állítólagos varázsló –, Jón lærði Guðmundsson súlyosan helytelenített, mondván, hogy a tengerészeket „meggyalázták és a tengerbe süllyesztették, mintha a legrosszabb pogányok és nem ártatlan keresztények lettek volna.” Az incidensről írott, „A spanyolok hajótörésének és lekaszabolásának igaz története” című munkájában határozottan kiállt amellett, hogy a tengerészeket jogtalanul ölték meg.

Három nappal a mészárlást követően a helyi sýslumenn (leginkább talán sheriffnek vagy járásbírónak fordíthatjuk) minden baszkot törvényenkívülinek nyilvánított és elrendelte, hogy ha valaki egy baszkkal találkozik, akkor azt azonnal ölje meg. Két olyan esetről tudunk, amikor a kegyetlen törvényt alkalmazták is. Először 1615-ben, majd második alkalommal 1616-ban végezték ki a szerencsétlenül járt baszk bálnavadászok egy-egy elfogott tagját.

Az eset – amely Izland történelmének talán legvéresebb epizódja – gyorsan feledésbe merült, köszönhetően annak, hogy a törvény csak a Vestfirðir-félsziget területére vonatkozott és természetesen sosem alkalmazták a későbbi évszázadok során. A közelmúltban azonban a régió úgy döntött, hogy ideje formálisan eltörölni ezt a bizarr rendelkezést. Ahogy a helyi elöljáró Jonas Gundmundsson fogalmazott: „Természetesen vannak törvényeink, de megölni bárkit – még ha egy baszkról is van szó – az tiltott manapság.”

Az Izlandi Varázslás és Boszorkányság Múzeuma a törvény eltörlése alkalmából egy ünnepséget rendezett, amely a megbékélést volt hivatott szimbolizálni. A rendezvény csúcspontja az volt, amikor a mészárlás egyik baszk áldozatának ma élő leszármazottja, Xabier Irujo kezet fogott az egyik izlandi gyilkos leszármazottjával, Magnus Rafnssonnal.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód

• Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
• Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
• Így került Erdély 100 éve a románokhoz
• Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
• Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
• Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai