Elhunyt Sztálin egyik unokája, Alekszandr Burdonszkij orosz színházigazgató
2017. május 25. 10:58 MTI
Élete 76. évében rákbetegségben elhunyt Alekszandr Burdonszkij orosz színházigazgató, Sztálin egyik unokája. Az 1941-ben született Burdonszkij korábban úgy nyilatkozott, kevés köze volt Sztálinhoz annak 1953-ban bekövetkezett halála előtt. Mint mondta, senkinek nem kíván olyan gyermekkort, mint amilyen neki volt és meg kellett változtatnia a nevét, hogy a művészeteknek szentelhesse életét.
Korábban
Burdonszkij Alekszandr Sztálin néven született, de később felvette anyja lánykori nevét, hogy az embereknek ne a néhai szovjet diktátor jusson róla az eszükbe. Éveken át vezette a moszkvai Központi Orosz Katonai Színházat.
Az 1941-ben született Burdonszkij korábban úgy nyilatkozott, kevés köze volt Sztálinhoz annak 1953-ban bekövetkezett halála előtt. Mint mondta, senkinek nem kíván olyan gyermekkort, mint amilyen neki volt és meg kellett változtatnia a nevét, hogy a művészeteknek szentelhesse életét.
Egy interjúban elmondta, nagyapjára shakespeare-i karakterként tekintett, a zseni és az őrült elegyeként. Miközben fiatalként keményen tiltakozott ellene, később zsarnoksága és kegyetlensége ellenére látnia kellett, milyen erőteljes 20. századi alak volt.
Decemberben 80 éves korában elhunyt Sztálin egy másik unokája, Jevgenyij Dzsugasvili is, aki nagyapja örökségének rendíthetetlen védelmezője volt. Amikor a Novaja Gazeta független orosz lap "vérszomjas kannibálként" jellemezte nagyapját, becsületsértés miatt nyújtott be keresetet a lap ellen az orosz bíróságon, majd miután elutasították, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért. A bíróság véglegesen elutasította a keresetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.