2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Öt híres győzelem, amelyekért végzetes árat kellett fizetni

2017. április 10. 08:37

Napóleon több mint félmilliós seregéből mindössze 20 ezer tért haza, Marlborough hercegét leváltották a fővezéri posztról győzelmét követően, de még Lee tábornok is végzetes árat fizetett legzseniálisabb diadaláért. Az ókori Pürhhosz király szavait évezredek óra visszhangozzák a csatatereken. Következzen most öt híres győzelem, amiért végzetes árat kellett fizetni!

„Még egy ilyen győzelem és végképp elveszünk”

Az eredeti pürrhoszi győzelem I. Pürrhosz épeiroszi király nevéhez fűződik, aki leginkább a rómaiak ellen vívott költséges háborúival írta be magát a történelemkönyvekbe. Pürrhosz először Kr. e. 280-ban Tarentum városával szövetségben kísérelte meg Itália elfoglalását. Hatalmas sereggel – 25 ezer katonával és 20 harci elefánttal – szállt szembe a befolyását folyamatosan növelő Rómával és Hérakleia városa mellett rögtön győzelmet is aratott a harci elefántokat korábban még sosem látott legiók fölött. Ezután folytatta hadjáratát és a következő évben ismét megverte a rómaiakat, ezúttal Asculum mellett.

Pürrhusz magát egy új Nagy Sándornak tartotta és azt remélte, hogy hadjáratával kiindulópontot tud majd szerezni Itáliában növekvő birodalma számára a későbbi terjeszkedéshez is. A két győzelemért azonban nagy árat kellett fizetnie. A History cikkéből kiderül, hogy katonái közül több mint 7500 elesett, köztük sokan a legképzettebb tisztek közül is. Az épeiroszi király nem tudta pótolni a veszteségeket és a tény, hogy nem sikerült döntő csapást mérni az ellenségre, a megmaradt katonál morálját is padlóra küldte.

Az ókori világ neves történetírója, Plutarkhosz örökítette meg Pürrhosz azóta híressé vált helyzetértékelését: „Ha még egy csatában győzünk a rómaiakon, végképp elveszünk.” A hadjárat végül Kr. e. 275-ben ért véget, amikor Pürhhosz csapatai vereséget szenvedtek a beneventumi csatában, aminek eredményeképp végül a görög területeken fekvő otthonukba való visszatérés mellett döntöttek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Stonewall Jackson halálaNapóleon visszavonulásaA malplaqueti csataPürrhosz harci elefántjai
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár