2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megerősítették az életfogytiglani ítéletet az utolsó két vörös khmer vezető perében

2016. november 23. 14:17 MTI

Megerősítette a vörös khmer vezetői kör két utolsó életben maradt tagjának életfogytiglani börtönbüntetését szerdán a khmer rémuralom bűntetteit vizsgáló kambodzsai különbíróság. A két vörös khmer vezetőt 2014 augusztusában ítélte el első fokon a különleges kambodzsai törvényszék.

Az ENSZ támogatásával 2006-ban létrejött törvényszék emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekben bűnösnek találta a Pol Pot vörös khmer diktátor közvetlen holdudvarába tartozó 90 éves Nuon Cheát, valamint a 85 éves Khieu Samphan korábbi elnököt. „A bíróság megerősíti a Nuon Cheára és Khieu Samphanra korábban kiszabott ítéleteket az életfogytiglani börtönbüntetésről” – mondta el Kong Srim bíró. „Egyúttal úgy rendelkezik, hogy Nuon Chea és Khieu Samphan őrizetben maradjanak.” Srim a két volt vezető „bűneinek tetemes súlyára” és a „kambodzsai nép sorsával szembeni érdektelenségükre” is felhívta az ítélethirdetésen jelen lévő, mintegy hétszáz kambodzsai figyelmét.

A két vörös khmer vezetőt 2014 augusztusában ítélte el első fokon a különleges kambodzsai törvényszék. Akkor azzal érveltek, hogy nem tudtak a kormány által 1975 és 1979 között elkövetett atrocitásokról. Khieu Samphanék ellen egy másik eljárás is zajlik népirtás, nemi erőszak, valamint a kényszermunkatáborokban elkövetett más bűncselekmények miatt. Az ítélet 2017-ben várható. A vörös khmerek hetvenes évekbeli rémuralma idején mintegy 2,2 millió kambodzsai, azaz a lakosság negyede vesztette életét. Számtalan embert meggyilkoltak, de többségük a végkimerülésbe, az éhezésbe vagy a kínzásokba halt bele.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár