Az őslakos indiánok protestáns hitre térítése is a Harvard céljai között szerepelt
2016. október 28. 12:22 MTI
Háromszáznyolcvan éve, 1636. október 28-án alapították a Massachusetts állambeli Cambridge-ben a világ egyik legpatinásabb és legjobb egyetemét, a Harvardot. 1869-től, Charles William Eliot vezetése alatt modern egyetemmé alakult, az első afroamerikai diák 1870-ben végzett ott.
Korábban
Az intézmény gyökerének tartott New College első vezetője ugyan Nathaniel Eton volt, névadója mégis John Harvard lelkész lett. Az egykori (angliai) cambridge-i diák 1637-ben telepedett át Új-Angliába, ahol a következő évben meghalt. Gyermeke ugyan nem született, ám gondoskodott róla, hogy neve tovább éljen: vagyonának felét és négyszáz kötetes könyvtárát az intézményre hagyta, amely hivatalosan 1639-ben kapta a Harvard College nevet, és 1780-ban vált hivatalosan is egyetemmé.
Az egyetem alapításának célja az volt, hogy a gyarmaton élők közül neveljenek ki jól képzett lelkipásztorokat, de fontos cél volt az őslakos indiánok képzése is, hogy ők majd törzsükhöz visszatérve terjesszék a protestáns hitet. (Érdekesség, hogy az első Amerikában kiadott biblia a Harvardon készült, és algonkin indián nyelvű volt.)
Az egyetem már a kezdetektől igyekezett megteremteni a teljes tanszabadságot, és egyre szélesítette a hallgatható tantárgyak körét. Az amerikai történelem fordulópontjain a Harvard is szerepet játszott, a függetlenségi háború idején például George Washington csapatainak adott szállást. Állami támogatásának megszűnte után a Harvard előkelő magániskolává vált. 1869-től, Charles William Eliot vezetése alatt modern egyetemmé alakult, az első afroamerikai diák 1870-ben végzett ott.
A többi keleti parti elitegyetemmel szemben a Harvard igyekezett felülkerekedni a vallási és etnikai különbségeken. A protestáns miliő uralkodó maradt ugyan, de egyre több más kulturális háttérrel rendelkező diák járt ide - az is igaz azonban, hogy a múlt század első felében korlátozták a felvehető zsidó diákok számát. A nők számára 1879-ben hozták létre a Radcliffe Egyetemet, amely szintén rendkívüli népszerűségnek örvendett, persze főként a tehetősebb családok körében. A II. világháborút követően egyre több lett az ösztöndíjas, ezzel a kapuk az alsóbb társadalmi rétegek előtt is megnyíltak, 1977-ben pedig a Radcliffe és a Harvard egybeolvadásával végleg koedukálttá vált az intézmény.
Ma a Harvard gyakorlatilag önálló kis város, tíz fakultása közül a legjelentősebb a jogi, az orvosi, a kormányzati-közigazgatási és az üzleti. Az egyetem könyvtára a negyedik legnagyobb a világon, csak a British Library, az amerikai Kongresszusi Könyvtár és a francia Bibliothéque Nationale előzi meg. 2006-os éves költségvetése 32 milliárd dollár, egy tanév teljes díja (bentlakással) több mint 50 ezer dollár, folyosóit 2300 tanár és közel 21 ezer diák koptatja. Az intézménynek saját újságja, rádiója, sőt gúnylapja is van. A Harvard szinte minden sportág egyetemi bajnokságában képviselteti magát, a Yale és Harvard regatták a mai napig heves küzdelmet vívnak egymással.
Az egyetemen számos titkos és kevésbé titkos társaság működik, a klubokban és diákszervezetekben kivívott tagság gyakran egy életre meghatározó lehet. A Harvardra járt hírességeket sora igen hosszú, de a tanári kar is kiemelkedő, több mint félszáz Nobel-díjas tanított, illetve tanít az intézményben. A Harvard olyannyira részévé vált az amerikai történelemnek, hogy számos filmben is megemlékeztek róla, mind közül talán a legnevesebb a Love Story, amelyet a gólyáknak kötelező megnézniük a beavatási ceremónia során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap