Kétezer éves emberi csontvázat találtak az antiküthérai hajó roncsában
2016. szeptember 20. 09:42 MTI
Kétezer éves csontvázat fedeztek fel régészek Antiküthéra szigeténél, ahol 2000 évvel ezelőtt elsüllyedt egy római hajó - adta hírül hétfőn a Nature című brit tudományos folyóirat. Ha sikerül a DNS-elemzést elvégezni, ez lesz az első alkalom, amikor egy ókori hajótörésben elhunyt ember DNS-ét vizsgálják.
Korábban
Ebben a híres hajóroncsban találták meg 1900-ban a titokzatos antiküthérai szerkezetet, a legrégebbi "csillagászati számológépet". Az időszámításunk előtti 1. században épült kereskedelmi hajó roncsait azóta többször is átkutatták, és jelenleg is folyik egy újabb expedíció. A jó állapotban megmaradt csontokra augusztus 31-én bukkantak rá. A régészek találtak egy koponyadarabot, három fogat, két karcsontot, több bordát és két combcsontot, amelyek feltehetően egyazon emberhez tartoznak.
"El vagyunk ragadtatva" - mondta Brendan Foley, a massachusettsi Woods Hole-i Óceánkutató Intézet (WHOI) tengeri régésze. Az első vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy a csontok egy fiatalemberéi - mondta Hannes Schroeder, a koppenhágai Természettudományi Múzeum DNS-elemző szakembere. A kutatók DNS-mintákat akarnak venni a csontokból, hogy többet is megtudhassanak a férfiról. Hannes Schroeder szerint a görög hatóságok engedélyét várják, hogy megkezdhessék az elemzéseket.
Ha sikerül a DNS-elemzést elvégezni, ez lesz az első alkalom, amikor egy ókori hajótörésben elhunyt ember DNS-ét vizsgálják. A holttesteket ugyanis a hullámok rendszerint messze sodorják, és a halak martalékává válnak. Az 1970-es években már találtak csontokat a hajótörés helyszínén, de akkor nem végeztek DNS-vizsgálatot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.