2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fél órán át tapsolt a közönség az István, a király bemutatója után

2016. augusztus 18. 08:29 MTI

Harminchárom éve, 1983. augusztus 18-án mutatták be Budapesten, a városligeti Királydombon Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját, amelynek szövegkönyve Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült.

Az első magyar rockoperát az 1983. augusztusi hat előadáson 120 ezer néző látta, mozifilm készült róla, lemezen is kiadták. Zenéje ötvözte a populáris zene, a népzene és az egyházi gregorián zene elemeit, e téren is az első ilyen vállalkozás volt a hazai zenés színjátszás történetében. A darabot Koltay Gábor rendezte, a koreográfus Novák Ferenc volt, a címszerepet - Varga Miklós énekhangjával - Pelsőczy László játszotta, Koppányt Vikidál Gyula alakította.

Az előadás óriási siker volt, a végén elhangzó Himnusz után harminc percen át tapsolt a közönség - ez volt a Kádár-rendszer legnagyobb kulturális tömegdemonstrációja. István és Koppány konfliktusa felölelte a pogány-keresztény, a hős-áldozat, az ősi-új, a függetlenség-idegen hódoltság ellentéteket, amelyeket mindenki a maga ízlése, ismerete és világnézete szerint értelmezhetett. A politika részben támogatta, részben tűrte a darabot, kicsit talán meg is riadt tőle, de tiltani már nem merte.

Az István, a király műfajilag is megújulást hozott: megtörte a rock- és a popzene képviselőivel szembeni, a hagyományos színházi gyakorlatban bevett ellenállást. Ezt fejezte ki a szereposztás is: Pelsőczy László, Berek Kati, Sára Bernadett, Hűvösvölgyi Ildikó, Balázs Péter, Balázsovits Lajos színészek mellett Varga Miklós, Vikidál Gyula, Nagy Feró és Deák Bill Gyula rockénekesek is színpadra állhattak.

Az 1983. augusztus 18-i bemutatóval évtizedekig tartó sikersorozat kezdődött. A darabot egy év múlva a Szegedi Szabadtéri Játékokon játszották elsöprő sikerrel, majd 1986-ban (és később 2000-ben) a Nemzeti Színház társulata adta elő a Hevesi Sándor téri Pesti Magyar Színházban. A rendszerváltás idején, 1990-ben Budapest legtöbb nézőt befogadó helyén, a Népstadionban került színre, akkor már Varga Miklóssal a címszerepben.

1992-ben a sevillai világkiállításon mutatták be, itt Saroltot Kovács Kati játszotta. A következő, 1995-ös margitszigeti előadáson Koppányt Földes Tamás és Sasvári Sándor alakította kettős szereposztásban. A rockoperát 2003-ban Csíksomlyón is eljátszották, mintegy 350 ezer néző érkezett Erdély magyarlakta területeiről és Magyarországról az előadásra. A táncjeleneteket a Honvéd Táncszínház, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes és a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncművészeiből verbuvált csapat mutatta be. A két főszerepben ismét Varga Miklóst és Vikidál Gyulát láthatta a közönség.

2008-ban a Papp László Budapest Sportarénában tartott díszelőadás szereplőit az előző évben megrendezett tévéműsor, A Társulat című dalverseny résztvevői közül válogatták ki, István szerepét Feke Pál nyerte el. Augusztus 20-án a televízióban levetítették az új feldolgozás filmváltozatát, amelyet a 2003-ban elhunyt Boldizsár Miklós emlékének ajánlottak. 2013. augusztus 17-én, 18-án és 20-án az ősbemutató 30. évfordulója alkalmából a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be az István, a királyt Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepet ismét Feke Pál, Koppányt Stohl András alakította. Augusztus 30-án és 31-én a Papp László Budapest Sportarénában volt látható minden idők legnépszerűbb magyar rockoperája.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár