Kiábrándultan távozott a társaságtól, mégis szobrot emel a BBC Orwellnek
2016. augusztus 12. 10:35 MTI
Szobrot emel londoni székhelye előtt George Orwellnek a BBC, amelytől az Indiába sugárzott brit propaganda miatt az író olyannyira kiábrándultan távozott, hogy az 1984 című klasszikusában szereplő Szeretetminisztérium 101-es szobáját a szigetország közszolgálati médiatársaságának egyik dohos tárgyalója után nevezte el.
Korábban
A szoborállítás lehetősége pár éve még távolinak tűnt, Mark Thompson, a BBC korábbi vezérigazgatója ugyanis elzárkózott az ötlettől, mondván, hogy Orwell személye túlságosan is baloldali lenne egy olyan szervezet számára, amelyet így is rendszeresen elfogultsággal vádolnak a konzervatív oldalon. A jelenlegi vezérigazgató, Tony Hall viszont később támogatásáról biztosította a kezdeményezést, amelynek friss sajtóhírek szerint a hatóságok is szabad utat adtak.
A bronzszobor 110 ezer font adományból jövőre készülhet el Martin Jennings tervei alapján. Elegáns öltözetben, cigarettával a kezében és jellegzetes testtartásában, kissé előredőlve fogja ábrázolni az Állatfarm és az Út a Wigan-gáthoz íróját. "Örülök, hogy az alkotó visszanézett róla képeket, és ingben, pulóverben és zakóban ábrázolja őt. Soha nem ment zakó nélkül sehová" - mondta a The Times című lapnak Orwell örökbefogadott fia, Richard Blair. A szobor tervezett helyéhez közeli falra a következő idézetet helyezik el az írótól: "Ha a szabadság jelent valamit egyáltalán, akkor az ahhoz való jogot, hogy elmondjuk az embereknek, amit nem akarnak hallani".
Martin Jennings szerint azon túl, hogy George Orwell a politikai újságírás eszménye volt, ideális alanya egy szobrásznak: magas, szikár ember örökké cigarettával a kezében, mindig előredőlve. A művész, aki mások mellett Charles Dickensről is készített már szobrot, Orwell nagy csodálójának tartja magát.
Az író 1941 és 1943 között dolgozott a BBC-nél, ahol az Indiának sugárzott adások műsorvezetője volt. A keleti szolgálat igazgatójának szóló felmondólevelében kendőzetlenül úgy fogalmazott, hogy munkája vajmi keveset ér. "Egy ideje már tisztában vagyok azzal, hogy az időmet és az adófizetők pénzét vesztegetem egy olyan munkára, amelynek nincsen gyümölcse. Azt hiszem, a jelenlegi politikai viszonyok között a brit propaganda sugárzása Indiába szinte reménytelen feladat. Azt, hogy ezeket az adásokat kell-e egyáltalán folytatni, nem az én dolgom megítélni, de részemről jobbnak látom nem pazarolni rájuk az időmet, amikor olyan újságírással is tudnék foglalkozni, amelynek van némi kézzel fogható eredménye. Úgy érzem, hogy a normális írói és az újságírói munkámhoz való visszatéréssel hasznosabb lehetnék, mint most" - fejtette ki. George Orwell egy évvel az 1984 megjelenése után, 1950-ben halt meg, mindössze 46 éves volt. Nagy-Britanniában sehol sincs köztéri szobra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap