2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több tízezer évvel ezelőtt még virágzó élet volt a Góbi sivatagban

2016. június 22. 12:15 MTI

Virágzott az élet évezredekkel ezelőtt a mongóliai Góbi sivatagban, ahol lengyel régészek gazdag kőkori település nyomaira bukkantak. A lengyel kutatók 2016 májusában végeztek ásatásokat a Góbi-Altaj hegység déli térségében.

A Góbi jelenleg a világ második legnagyobb sivatagja, néhány nomád család kivételével teljesen lakatlan, nélkülöz mindenféle úthálózatot. Évezredekkel ezelőtt azonban a körülmények a mainál jóval kedvezőbbek voltak az élet számára. Józef Szykulski, a Wroclawi Egyetem Régészeti Intézetének kutatója a PAP lengyel hírügynökségnek elmondta, hogy a ma már kiszáradt tavak partján az emberek táborokban éltek, és az állatvilág is sokszínű volt.

A lengyel régészek főként kőeszközökre és a készítésükkor képződött hulladékokra bukkantak feltárásaik során. "A felfedezett eszközök különféle formái és a nyers kő megmunkálásának különféle technikái arra utalnak, hogy az egyes helyek a történelem különböző periódusaiban többször is lakottak voltak" - hangsúlyozta Szykulski professzor. A fellelt legősibb eszközöket a középső kőkorszakban (200 ezer-40 ezer évvel ezelőtt) készítették. A régészek találtak későbbi korokból származó tárgyakat, köztük malomköveket, csiszolóköveket és kőedénymaradványokat.

A professzor szerint az egyik legérdekesebb felfedezésük egy 11 darabból álló, jáspisból készült gyűjtemény. Ezekre egy hegycsúcs közelében bukkantak rá. A kutatók szerint ez a hely tökéletes megfigyelőpont volt, ahonnan jól szemmel lehetett tartani az alatta húzódó völgyet és a távoli sztyeppét. Az itt talált eszközök formái és megmunkálásuk technikája arra utal, hogy a tárgyak mintegy 40 ezer évesek lehetnek. A régészek találtak három nagy méretű kikövezett sírt is, amelyek valószínűleg a vaskorból valók. A lengyel régészek 2016 májusában végeztek ásatásokat a Góbi-Altaj hegység déli térségében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár