2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felszámolnák a „lengyel haláltáborok” kifejezést Auschwitzban

2016. február 16. 17:30 MTI

A "lengyel haláltáborok" kifejezés felszámolása céljából indított el kedden egy számítógépre letölthető többnyelvű szövegjavító applikációt az auschwitzi múzeum. Csak az év eleje óta több mint 2200 esetben fordult elő szövegekben a kifejezés.

Varsó rendszeresen helyesbítésért folyamodik, amikor a világsajtó vagy a politikusok a "lengyel koncentrációs táborok" megfogalmazással élnek, és próbálja felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy az ilyen megnevezés sértő és ellentmond az igazságnak, mert a táborokat a náci németek hozták létre a megszállt Lengyelország mai területén.

A múzeum alig egy nappal azután indította el alkalmazását, hogy a lengyel igazságügyi tárca bejelentette, pénzbírsággal, vagy akár 5 év szabadságvesztéssel sújtaná azt, aki "nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva" Lengyelországot, illetve a lengyel nemzetet a nácik bűntetteiben való bűnrészességgel vádolja, vagy ezt sugalló kifejezést használ. Barack Obama amerikai elnök 2012-ben használta a "lengyel haláltáborok" kifejezést, amiért később elnézést is kért.

Az ingyenesen letölthető Remember (Emlékezni) nevű alkalmazás segít elkerülni a "lengyel koncentrációs táborok" és "lengyel haláltáborok" kifejezések használatát azáltal, hogy ezeket automatikusan aláhúzza a leírt szövegekben és alternatívákat kínál helyettük 16 különböző nyelven, köztük magyarul is. A téves kifejezések gyakoriságát mutatja, hogy az alkalmazás honlapja szerint csak az év eleje óta több mint 2200 esetben fordult elő szövegekben a "lengyel haláltáborok" kifejezés.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár