2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hány muszlim és indiai harcolt az antant oldalán az I. világháborúban?

2016. január 26. 12:02

Több mint kétszer annyi muszlim, egészen pontosan 885 ezer fő harcolt az első világháborúban a szövetségesek oldalán, mint azt korábban gondolták a brit történészek. A legújabb tanulmány kitért az indiaiak szerepvállalásaira is: a négyéves konfliktus során másfélmillió indiait soroztak be a britek, míg a dél-ázsiai gyarmat mai áron 8200 milliárd forintnak megfelelő anyagi hozzájárulással segítette Londont.

Islam Issa, a Birminghami Egyetem angol irodalmat is oktató kutatója határozta meg a korábbi kutatásokat jelentősen átíró adatot, miközben az iszlám vallásúak és a Nagy Háború viszonyáról készülő kiállítás összeállításánál segédkezett. A korábbi 400 ezres számot megduplázta, miután több ezer személyes levelet, naplót, archívumot, ezrednaplót és népszámlálási jelentést vizsgált meg a korszakból, számolt be a News Discovery.

„A 400 ezres számot igen gyakran lehet hallani, amikor a brit indiai hadsereg muzulmánjairól van szó” – magyarázta Issa, aki szerint ez a szám viszonylag pontos, a kutatásai szerint 430 ezer indiai muszlim szolgált a britek seregében. „Azonban sokan hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az indiaiakon kívül az arab muszlimok hozzájárulása is jelentős volt” – tette hozzá.

„Egyedül Egyiptom közel 150 ezer arab tevehajcsárral járult hozzá a brit hadjárathoz, valamint több mint 280 ezer észak-afrikai segítette a francia hadsereg küzdelmeit” – mondta egyik nyilatkozatában a kutató. Egy felmérés szerint a mai brit lakosság mindössze két százaléka van tisztában azzal, hogy nem csekély számú muszlim is részt vett az 1914-ben kezdődő, Európa nagy részét lángba borító háborúban.

A számok a százalékok oldaláról nézve még megdöbbentőbbnek hatnak, magyarázta Issa. A Brit Birodalom által besorozott és az első világháborúban harcoló katonák húsz százaléka volt muszlim, valamint a brit és francia hadseregben a kutatások szerint összesen 89 ezer iszlámot követő vesztette életét. Ezek az adatok tartalmazzák a frontvonalban szolgálatot teljesítők mellett a lövészárkok építőit, valamint a hadianyag-szállítással foglalkozóakat is.

A tanulmány kitért az indiai szerepvállalásra is. A brit csapatok kötelékeiben közel másfél millió indiai szolgált, míg a dél-ázsiai ország 3,7 millió tonna Európába áthajózott áruval és több mint 170 ezer élő állattal járult hozzá a britek erőfeszítéseihez. Összességében India pénzügyi hozzájárulása a számítások szerint 479 millió angol fontba kerültek, ami mai áron 20 milliárd fontot, vagyis 8200 milliárd forintot ér.

„A kutatásban lévő számok mindenképpen alulról közelítik meg a valós adatokat, tehát ezek minimumok, valószínűleg magasabb számokról lehetett szó a száz évvel ezelőtti konfliktus során” – tette hozzá Issa. Aláhúzta: a számok bemutatásán túl a leendő kiállítás eredeti célja, hogy az első világháború eddig kevéssé ismert történeteinek emberi oldalait mutassák be.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Indiai csapatok gázmaszkban
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár