Amikor romlott bűnözőként ábrázolták Robin Hoodot

2015. október 7. 13:55

A 18. századi Angliában Robin Hood finoman szólva sem volt népszerűsége csúcsán. Ekkoriban egy különös, de annál népszerűbb irodalmi műfajban született alkotásokban, a bűnözői életrajzokban kegyetlen, gonosz útonállóként tekintettek a korábban a többség által nép hősként tisztelt alakra.

Korábban

Bár a 18. században is előfordult, hogy egy bandita – mint például az 1702 és 1754 között élt Jack Sheppard – nagy népszerűségre tett szert, ez azonban ekkoriban kivételes esetnek számított. Az olvasóknak eszükbe sem jutott volna egy rablóval azonosulni, még akkor sem, ha az addigi történetekben általában a szegények védelmezőjeként ábrázolták.

A bűnözői életrajz – részben nevelő célzattal született – műfaja elterjedésének legfőbb oka az volt, hogy a 18. század első felének Angliájában az emberek úgy érezték: egy bűnözési hullám tetőzésének időszakában élnek. Mindenki a bűnözésről beszélt, és a század közepére már annyira súlyos volt a helyzet, hogy Henry Fielding angol regényíró a következőt írta: „Nincs kétségem afelől, hogy London utcái, valamint a városba vezető utak hamarosan járhatatlanok lesznek anélkül, hogy az ember hatalmas veszélynek tenné ki magát.”

A bűnözési hullámra a törvényhozás válasza nem volt kevésbé véres: a legfőbb döntéshozók nem kevesebb, mint 200 bűncselekménytípust értékeltek főbenjáró bűnként. Ez pedig az olcsó bűnözői életrajzok elterjedését vonta maga után. Olykor még a nevesebb regényírók is igyekeztek profitálni az életrajzok felfutásából: Daniel Defoe 1722-es Moll Flanders című munkája a műfajban született alkotások egy kevésbé igénytelen példája.

Robin Hood először Smith kapitány A leghírhedtebb útonállók életének és rablásainak története (A History of the Lives and Robberies of the Most Noted Highwaymen) című művében jelent meg, amelyben neve mellett ez áll: „útonálló és gyilkos”. Robin Hood Charles Johnson kapitány 1734-es A leghírhedtebb útonállók élete és cselekedetei (Lives and Actions of the Most Noted Highwaymen) címmel megjelent munkájában, valamint az ismeretlen szerző által jegyzett, 1737-es A bátor Robin Hood teljes élete és vidám tettei (The Whole Life and Merry Exploits of Bold Robin Hood) is feltűnt.

A legtöbb munka azonban Smith kapitány művének egy kisebb-nagyobb mértékben átalakított, de gyakorlatilag plagizált változata volt. Smith pedig nem hagy kétséget afelől, hogyan tekint a sokak által hősként tisztelt alakra. „Vannak, akik azt írják, hogy ez a merész rabló, Robin Hood Huntingdon earljeinek leszármazottja. Ez azonban puszta kitaláció” – kezdi a szerző, majd hozzáteszi, hogy Robin Hood valójában szegény pásztorok ivadéka.

Robin Hood társadalmi rangja azonban lényegtelen volt a 18. századi bűnözői életrajzok olvasói számára. Mint Lincoln B. Faller rámutatott, a 18. századi Angliában nem létezett a „bűnöző osztály” fogalma, és a bűnözők szociológiai értelemben nem különböztek törvénytisztelő társaiktól (az 1800-as években ezt már másképp gondolták). A korban úgy tartották, hogy minden férfi képes a bűnözésre, mivel minden férfi bűnös. A korabeli felfogás szerint bárki bűnözővé válhatott, ha – mint Robin Hood – engedett a saját bűnös hajlamainak. Smith elmeséli, hogy Robin Hoodot „hentesnek nevelték, de rendkívül kicsapongó, bűnös hajlamai miatt nem követte a mesterségét, hanem rablókhoz és törvényen kívüliekhez társult II. Henrik uralkodása alatt.”

Bár manapság már szinte mindenki pozitív személyiségként tekint a gazdagoktól lopott értékeit a szegényeknek ajándékozó Robin Hoodra, a 18. században még más volt a hozzáállás a hasonló cselekedetekhez. Amikor 1763-ban egy Paul Lewis nevű útonálló azzal érvelt egy hatósági személynek, hogy a szegényeknek adta, amit a gazdagoktól ellopott, a tisztviselő válasza mindössze ennyi volt: „Ez minden tolvaj és rabló közös kifogása”. Robin királlyal való találkozását sem egészen úgy ábrázolták, mint manapság a filmekben, az „útonálló” Smith könyvében ugyanis egyszerűen meglopta az uralkodót: „Amikor a király látta, hogy hiába próbál ellenszegülni Robin Hood hatalmának, átadott neki egy körülbelül száz darab aranyat tartalmazó erszényt, de amikor [Robin] elhagyta a helyszínt, megesküdött rá, hogy amint elkapja, fel fogja akasztani.”

Smith emellett úgy ábrázolta Robin Hoodot, mint aki egészen élete utolsó napjáig gonosz maradt: „Robin Hood már húsz éve folytatta kicsapongó életvitelét, amikor egyszer csak beteg lett, és megcsapta a bűntudat szele. Visszavonult egy yorkshire-i kolostorba, ahol egy apáca eret vágott rajta. 43 éves korában elvérzett, és Kinslay-ben temették el.”

Abba, hogy Robin Hood tevékenységét ennyire negatívan ítélték meg a korszakban, közrejátszott, hogy a korabeli emberek értékelése szerint a legförtelmesebb bűneivel egyenesen Isten ellen intézett támadást. A 18. századi Angliában úgy gondolták, hogy Isten személyesen avatkozik közbe a bűntények felderítése és a gyilkosok megbüntetése érdekében. Nem véletlen, hogy Smith művében Robin Hood egy kolostorban kapta meg megérdemelt büntetését gonosztetteiért.

Robin Hood hős státusza csak a késő 18. századi-kora 19. századi irodalmi művekben, Joseph Ritson és Sir Walter Scott munkáiban szilárdult meg. Nekik köszönhetjük, hogy a mozikban manapság Robin Hoodot gyakorlatilag kivétel nélkül a szegények védelmében fellépő hősként ábrázolják.