Ezeréves püspöki koporsóra bukkantak a fekáliás hordók közelében

2015. szeptember 28. 17:51

A dániai Odense városában – amely egy évvel ezelőtt azzal került a hírekbe, hogy területén hétszáz éves bűzölgő fekáliás hordókra bukkantak – ezúttal egy, a 11. századból való kőszarkofág került elő a föld alól. A Szent Albán-kolostor fatemploma melletti területen, ahol megtalálták a koporsót, gyilkolták meg lázadók 1086-ban a később szentté avatott IV. Knut dán királyt. A szakértők szerint azonban nem az uralkodó, hanem az odenséi püspök maradványait találhatták meg.

Korábban

A tervek szerint a dán történelemben igen fontos szerepet játszó fatemplom közelében fog elrobogni a dán gyorsvasút, így régészek szállták meg a területet, hogy mentsék, ami menthető, illetve hogy még több információra bukkanjanak a Knut meggyilkolása körüli időszakból. Ehelyett egy kőszarkofágra leltek.

Amikor a régészek leemelték a négyrészes, mészkőből készült fedelet, csupán a koporsó „lakójának” lábszárcsontjai voltak láthatók, a többi részét föld fedte, ugyanis a kőkoporsó a feji részen beszakadt, a föld pedig beömlött. A vizsgálatok szerint egy kivételesen magas, 187 centiméteres, közel 30 éves férfi aludta örök álmát a szarkofágban. Csípője mellé egy kelyhet, illetve egy paténát (ostyatartó tányér) temettek, ami alapján arra lehet következtetni, hogy egyházi személy volt. Magából a kőkoporsóból pedig az szűrhető le, hogy fontos pozíciót birtokolt.

Sírja közvetlenül az oltár előtt feküdt, ami a legtiszteletreméltóbb helyszín volt egy egyházi személynek. A szakértők úgy vélik, az egyik legvalószínűbb jelölt Eilbert odensei püspök (1048-1072) lehet. Ha bebizonyosodik, hogy valóban Eilbert fekszik a sírban, ez esetben Észak-Európa legrégebbi püspöki sírjáról van szó.

A maradványokat és a sírmellékleteket a Dél-dániai Egyetemre küldték elemzésre. A röntgensugaras vizsgálatok során kiderült, hogy a paténán a következő, a Zsoltárok könyvének 118. fejezetéből való szöveg olvasható: „az Úr magasra emelte jobbját, igen, az Úr jobbja erősnek bizonyult”. Habár ez a szövegrész nem segített az elhunyt azonosításában, a szöveg megerősítette a kutatókat, hogy valóban egy paténáról van szó, vélik a régészek.

Tudjuk, hogy a gyilkosság után Knutot ideiglenesen a templomban temették el, azonban a szakértők biztosak abban, hogy a most megtalált maradvány nem a királyé. Knut egyik legfontosabb célja az volt, hogy a norvég király és a flandriai gróf segítségével megtámadja Angliát, és átvegye a hatalmat távoli rokonától, Hódító Vilmostól, aki a korabeli szokásjognak megfelelően valóban illegitim módon ült a trónra, Knut viszont, mivel II. (Nagy) Knut unokaöccsének fia volt, törvényes igénye volt az angol trónra. Knut végül bölcsen meghátrált, ugyanis félő volt, hogy a dán haderő országból való kivonulása esetén IV. Henrik német-római császár hátba támadja.

A zsákmányra éhes dán főurak hatalmasat csalódtak királyukban, az elégedetlenség pedig összeesküvésekhez vezetett. Ezek letörésére Knut pénzbírságot rótt ki, de ezzel csak azt érte el, hogy még ellenségesebb lett a hangulat. 1086 nyarán kitört a lázadás, amelynek élére Knut öccse, Olaf állt. Július 10-én egy felkelő sereg megtámadta a király kíséretét. Knut öccsével, Benedekkel a Szent Albán templomba menekült (a szent ereklyéit egyébként maga a király hozta át Angliából), azonban a lázadók oda is betörtek. Testőrsége bátran küzdött, azonban a felkelők lemészárolták őket, köztük Benedeket is. Knut fegyvertelenül állt az oltár előtt, ekkor a testét egy lándzsa döfte át, amelyet a korabeli beszámolók szerint az ablakon hajítottak be.

A testvérpárt ott helyben, a templomban eltemették. A kis fatemplom körül csodálatos események történtek, a gyilkosságot követő éhínségeket pedig a mártír haláláért való isteni büntetésként fogták fel a dánok, így gyorsan kialakult a kultusz a király alakja köré. 1101-ben, mindössze 15 évvel az uralkodó halála után, Knutot szentté avatta II. Paszkál pápa. A korábban kevésbé szívlelt király Dánia első szentje és az ország legfőbb patrónusa lett. A kultusz gyors terjedését jól jellemzi az a tény, hogy Knut ereklyéit is befogadó új kőtemplom már azelőtt felépült, hogy az uralkodót szentté avatta volna a pápa. Alig egy évszázaddal később a testvérpár ereklyéi a felépült Szent Knut székesegyházban kaptak helyet.

A Szent Albán-templomban megtalált csontok elemzése remélhetőleg számos kérdést megválaszol, mint például a püspök halálának okát, valamint származási helyét is. A források szerint Eilbert Brémában született, és a német Hanzavárosból hívták meg a 420 kilométerre lévő Odense püspöki székébe.

A „püspöki” kőkoporsó felfedezése ellenére Odense városa minden bizonnyal a tavaly áprilisban bemutatott hétszáz éves, a mai napig bűzlő fekáliás hordókról marad emlékezetes. A hordókban eredetileg kereskedelmi javakat tároltak, de idővel latrinákká alakították őket, s egykoron egy közvécé részei lehettek.

A hordók tartalma „kiváló állapotban” őrződött meg, így a kutatók előtt kivételes lehetőség kínálkozott, hogy megvizsgálják, mit ettek az emberek a középkori Dániában. A vizsgálatok szerint a málna, az alma, a füge, a szeder és a szamóca népszerű volt Odensében az 1300-as években, de a vécéből előkerült többek között mohamaradvány, bőr és szövet is, amelyeket valószínűleg WC-papírnak használtak. A dendrokronológiai elemzések szerint a hordók a lengyelországi Kolobrzeg közeli erdő fáiból készültek 1348 és 1358 között, s eredetileg a Lengyelországból származó só Dániába történő szállítására használták őket.