A papkirály viselhette a rejtélyes bronzkori aranyspirálokat
2015. július 16. 09:59 MTI
Kiállítás nyílt a dániai Skaelskör múzeumában abból a közelmúltban feltárt mintegy kétezer apró bronzkori aranyspirálból, amely komoly fejtörést okoz a szakembereknek, mert ehhez hasonló leletet korábban még nem találtak az országban. A vékony, lapos aranyszálból készült aranyspirálok, amelyeknek hossza akár a három centimétert is elérheti, a régészek szerint az i. e. 900 és 700 körüli időszakból származhatnak.
Korábban
"Elképzelhető, hogy a spirálokat összefűzték, és rojtként viselték valamilyen fejfedőre vagy napernyőre erősítve. Az is lehet, hogy a hajba fonták vagy a ruhába hímezték őket" - fejtette ki Flemming Kaul, a koppenhágai Dán Nemzeti Múzeum kurátora az intézmény honlapjára feltett közleményben. Mint hozzátette: "az igazság az, hogy nem tudjuk mire használták őket, de én úgy vélem, hogy egy áldozópap ruhájának vagy fejfedőjének a részét képezhették".
A spirálokat a Sjaelland szigetén fekvő Skaelskörhoz közeli Boeslunde területén fedezték fel, ahol már korábban is találtak bronzkori aranyleleteket. Az ásatásokban részt vevő Kirsten Christensen, a Nyugat-Sjaellandi Múzeum kurátora szerint néhány évvel ezelőtt két amatőr helyi régész négy aranykarkötőt talált ugyanezen a területen. A lenyűgöző lelet újabb ásatásokra sarkallta a szakembereket annak kiderítése érdekében, hogy a terület vajon rejteget-e további prehisztorikus kincseket.
Az immár a Skaelsköri Városi Múzeumban kiállított aranyspirálokat egy mindössze néhány négyzetméteres területről ásták ki. A tárgyak egy részére sorba rendezve, 3-4 darabonként összerakva, vagy halmokban találtak rá. Christensen szerint a négy aranykarkötőn kívül korábban hat másik nagy és súlyos aranykarikát is felfedeztek a területen. Az 1800-as években pedig helyi gazdák hat aranyedényre bukkantak egy nagyjából 500 méterrel arrébb fekvő részen. A gyűrűk összesen 3,5 kilogrammot, a tálak és a serlegek valamivel több mint egy kilogrammot nyomnak, vagyis az egyik legnagyobb bronzkori aranyleletet alkotják, amelyet Észak-Európában valaha találtak.
Kaul szerint Boeslunde különleges szent terület volt a bronz korban, ahol a történelem előtti emberek szertartásokat tartottak, és aranyat ajánlottak fel a magasabb erőknek. "Talán a papkirály aranykarikát viselt a csuklóján, és aranyspirálokat a palástján és a kalapján, melyek oly fényesen csillogtak a Nap-szertartások alatt, mint maga a Nap. A Nap az egyik legszentebb szimbólum volt a bronzkorban, az aranynak pedig mágikus erőt tulajdonítottak. Az arany a Napot testesíti meg, színe a Napé, fénylik, mint a Nap, és ugyanúgy elpusztíthatatlan, halhatatlan és örök. Ezért áldozatként ajánlhatták fel a Napnak a papkirály kincseit vagy faládába rejtették azokat két szertartás között" - fejtegette a kutató. A régészeknek meggyőződése, hogy a terület még több aranykincset rejt, ezért tovább folytatják az ásatásokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap