Koporsóágy és rothadó gyümölcsök - hajléktalankérdés a viktoriánus kori Londonban

2015. július 8. 14:35

A 19. században munkások tízezrei érkeztek Londonba, hogy a csatorna- vagy vasútépítéseknél dolgozzanak, a hatalmas embertömeg elszállásolása azonban komoly nehézségekbe ütközött. Ha egy munkás elveszítette az állását, családjával együtt nagy valószínűséggel az utcára került. A hajléktalanná vált emberek kénytelenek voltak nappal aludni, éjszaka ugyanias a rendőrség zaklatásainak voltak kitéve. Bár az 1900-as évek közepétől egyre több lakás épült munkások számára, még a 20. század elején is tömegek tengődtek a létminimum alatt.

Korábban

Viktória királynő férje, Albert herceg az 1840-es években a szegények lakásproblémájának kezelése érdekében megbízta Henry Roberts építészt, hogy tervezzen munkáscsaládok tucatjainak elhelyezésére alkalmas épületeket. Az építészek feladata nem volt egyszerű: olyan, több család elszállásolására alkalmas, hatalmas épületeket kellett tervezniük, amelyekben a lakók mentesülhettek volna az ún. ablakadó fizetése alól. Egy szerény, hat vagy kevesebb ablakkal rendelkező családi ház adómentes volt, egy több tucat ember befogadására alkalmas tömbház esetében azonban már ablakonként egy schillinget kellett fizetni. Jelentősen könnyített a munkásrétegek helyzetén, amikor az adónemet 1851-ben végül eltörölték. A Roberts vezetésével a század közepén épített lakásokban számos család lelt otthonra.

Ebben az időszakban a - sok esetben a gazdagabb városrészek mellett felhúzott - nyomornegyedek egyre növekvő száma a tehetősebb rétegeket, valamint a vallási szervezeteket is cselekvésre késztette. A Graphic, az Illustrated London News, vagy a Sketch című magazinban megjelent, a szegények helyzetét bemutató képek a jómódúak körében is megdöbbenést keltettek, a vallási aktivisták pedig London szegényebb városrészeinek borzalmáról beszámoló pamfleteikkel sokkolták a közvéleményt.

A szegényeknek óriási segítséget jelentett az 1865-ben William Booth metodista lelkész és felesége, Catherine által megalapított karitatív szervezet, az Üdvhadsereg tevékenysége. A brit hadsereg mintájára létrehozott szervezet ezreknek segített túlélni a mindennapokat azzal, hogy ételt, sőt, gyakran még lakhatást is biztosított számukra. Sokan a vallásos egyesület házaiban elhelyezett, meglehetősen bizarr fekvőhelyeken, ún. "koporsóágyakban" voltak kénytelenek aludni.

A karitatív szervezet szegényeket felkaroló tevékenysége ellenére a 20. század elején még mindig hatalmas tömegek éltek Londonban a társadalom perifériáján. Jack London amerikai író 1902-ben magát hajótörött tengerésznek álcázva rótta az East End utcáit, hogy fényképezőgépével megörökítse a londoni szegények mindennapjait. Tapasztalatait 1903-ban A mélység (The People in the Abyss) című, fényképeivel illusztrált munkájában gyűjtötte össze.

"Mérföldeket mentünk puszta kőfal és omladékok között, és amerre néztünk a szomszéd utcákban, mindenütt ugyanazok a kövek, ugyanazon nyomorúság képe meredt reánk. Itt-ott egy-két részeg férfi vagy nő tántorgott el, a levegő verekedéstől, káromkodástól volt terhes. A piacon reszkető öreg emberek, asszonyok keresgéltek a sárba szórt szemétben rothadt krumplit, babot meg zöldséget, míg a gyerekek, mint a legyek, úgy gyűltek rá egy csomó rothadó gyümölcsre, vállig turkáltak a folyékony, romlott halomban, és ott nyomban lenyelték a morzsát, amit kihalásztak, a félig poshadt darabokat" - írta könyvében az amerikai író. Képei megrendítően dokumentálják a nyomornegyedek lakóinak kilátástalan helyzetét.