2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Így néz ki egy 2500 éves, lasszót hajító szkíta amazon

2015. június 8. 16:32

A DC Comics képregényeiben szereplő Csodanő (Wonder Woman) 2500 éves „elődjét” fedezték fel a szakemberek egy kis amerikai múzeumban őrzött tároló edénykén. A fehér és barna színű pixisen egy szkíta nő látható lóháton, amint egy görög harcossal csatázik, a szakértők szerint mindezidáig ez az egyetlen ábrázolás a lasszóval harcoló szkíta amazonokról.

Csakúgy, mint az amazonok kitalált harcos hercegnője, a vázán látható asszony is egy lasszót pörget a feje felett. „Ez az egyetlen ősi művészi ábrázolás egy amazonról, aki a csatában lasszót használ” - mondta Adrienne Mayor, a Stanfordi Egyetem kutatója a Discovery News-nak a pixisről (fedéllel ellátott hengeres kis doboz, amelybe főként kenőcsöket és egyéb kozmetikumokat, esetleg ékszereket tároltak). A szakértő Az amazonok: Életek és legendák női harcosokról az ókori világban című könyvének szerkesztése során bukkant rá a nem mindennapi leletre a Mississippi Egyetemi Könyvtárban.

Az edénykét a vizsgálatok szerint i. e. 480-450 között készíthették, és egy görög asszony ékszerei, illetve piperekészletei kaptak helyet benne. Mayor szerint a különös jelenet - vagyis hogy egy nő küzd a görög harcosok ellen - egzotikusnak , ugyanakkor eléggé bomlasztónak is számított, hiszen új, a hagyományostól igen eltérő szerepben tüntette fel a görög nőket, ami a hagyományos női szerepek felforgatásaként is értelmezhető.

Az amazont abban pillanatban ábrázolják, mielőtt a kötelet eldobva elfogná az emberi zsákmányt. Hátranéz a válla felett, kezében pörgeti a lasszót, míg a görög harcos a pajzsa mögé kuporodik, hogy kivédje a támadást, védelme mögül csak a dárda hegye kandikál ki. „A kötél többi része - amely a képen lila színt ölt, akárcsak a cipője - a dereka köré volt tekerve, a lasszó hurkát pedig helyesen, a csomó közelében fogja. A rajzon szereplő amazon technikája kitűnő, ugyanis ebből a pozícióból lehet a legpontosabban eldobni a lasszót” - magyarázza a kutató. A csatabárdja is a keze ügyében van, hogy az alkalmas pillanatban megadja a kegyelemdöfést az ellenfelének, tette hozzá.

Mayor szerint a tároló dobozka díszítése tökéletes bizonyítéka annak, hogy az ókori Athénban ismerték a lovas szkíta amazonok különleges harci technikáját. Az ókori görög és római történetírók közül egyébként többen is feljegyezték, hogy a szkíta lovas íjászok ügyesen használták harc közben a lasszót. Hérodotosz például egy alkalommal 8 ezer sztyeppei nomád lovasról számolt be, akik tőrrel és fonott bőrből készült lasszóval voltak felfegyverkezve és Dareiosz perzsa király hadseregében szolgáltak.

Számos más forrás is megemlítette, hogy a szkíta elővédek kötélhurkokat dobtak az ellenségre, hogy soraikat megzavarják, a kötél vége pedig a saját lovaikhoz volt erősítve. Pomponiusz Mela római történetíró is beszámolt i. sz. 43-ban, hogy a Fekete-tengertől északra élő harcos asszonyok mesterei a lasszódobásnak.

„Rengeteg felfedeznivaló akadhat még a kicsinyke dobozzal kapcsolatban, amely értelmezhető a csábítás művészeteként, vagy az ókori Athén férfi és női attitűdök egymáshoz való különös kapcsolataként is” - mondta David Saunders, a J. Paul Getty Museum munkatársa, aki a görög festmények és ikonok szakértőjének számít.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár