Intim pillanatokat örökített meg Mao személyi fotósa
2015. március 10. 10:07 MTI
Nyolcvanhét éves korában Pekingben meghalt Lü Hou-ming, Mao Ce-tung néhai kínai vezető személyi fényképésze, akinek portréi százmilliókhoz jutottak el.
Korábban
Lü a Kínai Népköztársaság 1949. októberi kikiáltását követően, 1950 januárjától lett az állami vezetők fotósa, elsősorban Maót és Csou En-laj miniszterelnököt fényképezte, a történéseket dokumentálta. 1964-ig maradt Mao közelében.
Az északkeleti Hejlungcsiang tartományból származó Lü különleges fotós karrierjének kezdete előtt elemi iskolai tanítóként dolgozott. Egy 2001-ben vele készült interjúban úgy fogalmazott: Mao "sosem panaszkodott", nem pózolt és nem is utasította egy-egy kép elkészítésére. "Teljes szabadságot élveztem a munkámban" - nyilatkozta a kiváltságos Lü. Félmeztelenül egy tó partján, étkezőasztal mellett, de úszás, pingpongozás közben is lefotózta Maót.
Egy híres képének történetét megosztva elmondta: 1961 nyarán megálltak a kelet-kínai Csianghszi tartományban, hogy megmásszák a Lu-hegyet. Ez egy olyan időszakban történt, amikor három egymást követő évben természeti katasztrófák sújtották az országot és Kína nagy nemzetközi nyomásnak volt kitéve. Miután felértek a hegyre, Mao "a jobb kezét csípőjére téve csak állt ott szótlanul több mint fél órán át, aztán leült egy kőpadra és gondterhelten nézett a távolba" - emlékezett Lü, aki fekete-fehér képen örökítette meg a pillanatot a felhőkkel és a hegyoldal részletével a háttérben.
Lü azt is felidézte, hogy 1953-ban egy ritka, szomorú fényképet készített az elnökről, aki arról értesült, hogy fia odaveszett a koreai háborúban. Egyik legismertebb képén Mao és Csou mosolyogva állnak egymás mellett a központi vezetőség ülése után, dokumentumokkal a kezükben. A fotográfia "a két - egymást megértő - legfontosabb vezető harmóniáját ábrázolja", a felvételről készült papírképek évekig "díszítették" sok-sok kínai család otthonát.
A híres fotók és a fényképész Lü Hou-min az elmúlt évtizedekben leginkább Mao Ce-tung születésének évfordulójakor kerültek újra és újra reflektorfénybe. A művész néhány szervezetben, így az irodalmi ligában és a fotográfusok szövetségében is alelnöki tisztséget töltött be, de nem vált közszereplővé. 2008-ban egy rövid tudósításból derült ki, hogy a 80 éves Lü és 76 éves felesége, Liu Csung-jün akkor már 55 éves házasok voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.