Már nem fizet az USA az egykori náci háborús bűnösöknek
2014. december 19. 09:02 MTI
Az amerikai elnök aláírta azt a jogszabályt, amely elrendeli az Egyesült Államokból kiutasított - vagy ezt megelőzendő önként kitelepülő - és az amerikai állampolgárságuktól megfosztott egykori náci háborús bűnösöknek folyósított szociális juttatások megszüntetését.
Korábban
A szövetségi törvényhozás alsóháza december 2-án, a felsőház pedig két nappal később fogadta el a Barack Obama által csütörtökön aláírt javaslatot.
Az AP hírügynökség október végén adott hírt arról, hogy az USA szociális juttatásokat fizetett több tucat egykori náci háborús bűnösnek, mások mellett olyan volt SS-katonáknak, akik valamely koncentrációs táborban őrködtek. Volt a kedvezményezettek között az egykori Harmadik Birodalom rakétakísérleteiben részt vevő, kényszermunkásokat alkalmazó tudós, sőt egy lengyel kollaboráns is, aki több ezer zsidó elhurcolásáért és megöléséért felelős. Azt, hogy az érintettek kiutasításuk vagy kitelepülésük után is tovább élvezték az amerikai adófizetők pénzéből fedezett szociális juttatásokat, jogi kiskapu tette lehetővé.
Kiderült ráadásul, hogy az amerikai igazságügy-minisztérium már nem létező nácivadász egysége, a Különleges Nyomozó Hivatal ezt a kiskaput arra használta fel, hogy rávegye az illetőket az Egyesült Államokból való önkéntes távozásra. Ez azért volt előnyös a hivatalnak, mert így elkerülhette a kiutasítási eljárással járó hosszú kihallgatásokat, és gyorsan tudta növelni a kiutasított nácik számát, noha az iratok szerint a külügyminisztérium hevesen ellenezte ezt a gyakorlatot.
A kedvezményezettek közül legalább négyen még ma is élnek, például Martin Hartmann, a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik őre és Jakob Denzinger, aki az auschwitzi láger őrségében szolgált. Hartmann 2007-ben Arizonából Berlinbe költözött, még mielőtt megfosztották amerikai állampolgárságától. Denzinger pedig már 1989-ben Németországba menekült Ohióból, miután megtudta, hogy megindult ellene az eljárás. Később Horvátországban telepedett le, Eszéken él, és Amerikában maradt fia szerint megérdemelten kapta továbbra is a szociális juttatást.
1979 után az Amerikából kiutasított 66 gyanúsított közül legalább harmincnyolcan továbbra is kapták az amerikai juttatásokat. Ezekből az esetekből többször a legmagasabb kormányzati szintig ható botrány kerekedett. A tiltakozások miatt Washington leállította a "nyugdíjért távozás" gyakorlatát, de a még élő "nácigyanús" embereknek továbbra is átutalták a pénzt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap