Feltalálók, akik a saját találmányuk áldozataivá váltak II.
2014. november 24. 12:34
A csillagok közé repülő kínai, a francia búvár, az első sikeres tengeralattjáró kiagyalója, a repülés egyik úttörője, a fiatalságra vágyó szovjet és a zsinórokba gabalyodó gépészmérnök - tanulságos és egyben bizarr történetek azokról a feltalálókról, akiknek halálát a saját találmányaik okozták.
A 16. századi "asztronauta"
A Ming-dinasztia tisztviselője, Van Hu munkásságát legendák egész sora örökítette meg, történetét pedig a mai napig népszerű feldolgozások színesítik. Mint ismeretes, a 16. században élt feltaláló volt a történelem első tudósa, aki űrutazással kísérletezett, a Hold egyik kráterét például az ő emlékére Wan-Hoo kráternek nevezik.
A népszerű történet szerint Van Hu egy speciális széket készített, amelynek aljára 47 darab rakétát szerelt. A rakéták lefelé néztek, amelyeket egyszerre kellett beindítani; a tudós ekkor felmászott a székbe, és szolgálóival begyújtatta a rakétákat. Hatalmas robbanás és füst keletkezett, Van Hu pedig köddé vált. A monda szerint az űrbe jutott, de sokkal valószínűbb, hogy a felszabaduló energia porrá égette a feltalálót a szerkezettel együtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap