Közösségként lépett fel a katolikus egyház a zsidó emberekért
2014. október 29. 10:59 MTI
Konferencián idézték fel a katolikus egyháznak a holokauszt idején a zsidó emberekért kifejtett tevékenységét kedden Budapesten. A konferenciát megnyitó beszédében Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius rámutatott arra, hogy a katolikus egyház sok tagja mentett zsidókat a holokauszt idején. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek a papok, szerzetesek nem saját kezdeményezésük, hanem a katolikus egyház, a Szentszék instrukciói alapján cselekedtek, tetteik pedig az egyház közös erőfeszítéseit tükrözték.
Korábban
Az apostoli nuncius részletesen ismertette akkori elődje, Angelo Rotta embermentő tevékenységét. Angelo Rotta és titkára, Gennaro Verolino a Szentszék budapesti képviselőiként az akkori szentszéki államtitkár, Luigi Maglione bíborostól kaptak instrukciókat, és ezek az utasítások XII. Piusz pápa kívánságait tükrözték. Mint mondta, ennek nyomai megtalálhatók a 12 kötetben közreadott szentszéki iratokban, amelyek a Szentszék második világháború idején kiadott dokumentumait tartalmazzák.
Később - mondta Alberto Bottari de Castello - a kutatók felfedezték Gennaro Verolino személyes levéltárát is. A levéltár dokumentumait dolgozza fel Matteo Luigi Napolitano könyve, amely olaszul 2013-ban, magyar fordításban 2014-ben jelent meg Budapest igazai címmel - tette hozzá a nuncius. A könyvben olvasható az a levél is, amelyben XII. Piusz az államtitkárságon keresztül utasította Angelo Rottát, hogy tegyen meg mindent a zsidók megmentésének érdekében. Angelo Rotta és titkára sokféle diplomáciai intézkedéssel igyekezett megakadályozni a zsidóüldözést - mondta a nuncius.
Alberto Bottari de Castello elmondása szerint az 1944-es német megszállás után a nuncius és titkára diplomáciai helyett humanitárius akciókkal igyekezett segíteni. Angelo Rotta - fejtette ki - egy nemzetközi hálózat élére állt, amelyet többségében semleges országok diplomatái alkottak. Lakásokat, házakat vettek bérbe a gettó területén, amelyekre kitűzték a Szentszék, Svédország, Svájc, Spanyolország és Portugália zászlaját, védettséget biztosítva az ott bújtatott zsidóknak. Mint ismertette, csak a Szentszék 25 védett épületet hozott létre, amelyekben 25 000 zsidót tudtak elrejteni.
Alberto Bottari de Castello előadásában arra is kitért, hogy az 1944. október 20-án megkezdődött "halálmenetek" idején Gennaro Verolino társaival gépkocsikonvojokat szervezett. A diplomáciai testületek rendszámaival ellátott autók élelmet, gyógyszert, ruhát szállítottak a deportáltaknak. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek előadásában kiemelte, hogy az utóbbi évek vészkorszakkal kapcsolatos kutatásai nyomán egyre élénkebben rajzolódik ki a személyes hősiesség példáin túl egy szerves egységről tanúskodó összkép a katolikus egyházzal kapcsolatban.
A bíboros elmondta, hogy Boldog Salkaházi Sára is közösségének, a Szociális Testvérek Társaságának általános akciójában vett részt, amikor a német megszállás után embereket kezdett menteni. Erdő Péter hangsúlyozta: a Szociális Testvérek akkori vezetője, Slachta Margit már a deportálások megkezdésének idején is aktívan levelezett az üldözöttek mentése érdekében. A rendfőnök 1941-ben a kárpátaljai Kőrösmezőre, 1942-ben és 1943-ban Szlovákiába utazott, hogy a hatóságoknál egyházi és civil kapcsolatai révén elérje az elhurcolások beszüntetését. Amikor pedig megbizonyosodott a szlovákiai zsidóság elpusztításáról, Rómába utazott, és magánkihallgatáson számolt be XII. Piusz pápának a helyzetről - közölte a Erdő Péter.
Ezt követően - mondta a bíboros - a Szentszék közbenjárására a szlovák püspökök erőteljesen felléptek a kormány akciójával szemben, és így az akkori deportálást sikerült leállítani. Erdő Péter rámutatott: ez az akció is azt példázza, hogy a katolikus egyház szerves egységként működött a vészkorszakban. A bíboros hozzátette, hogy Slachta Margit, a Szociális Testvérek és munkatársaik Magyarországon is 1000-nél több üldözöttet mentettek meg.
A konferencián - amelyet a Magyarországi Apostoli Nunciatúra, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) szervezett - előadást tartott mások mellett Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora, Varga Lajos váci segédpüspök és Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet. Szuromi Szabolcs ismertetése szerint a holokauszt-emlékév kapcsán szervezett konferencia kétrészes. A most megtartott, a katolikus egyház szerepét áttekintő fórumot tavasszal egy másik követi, amelynek elsődleges témája nem a menekített, hanem az elhurcolt, elpusztított magyarországi zsidóság lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap