2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Románia minden városában egy főútnak az "1918. december 1." nevet kell viselnie

2014. október 15. 15:13 MTI

Romániában kihirdették azt a törvényt, amelyik kötelezővé teszi, hogy minden városban egy központi főút az "1918. december 1." nevet viselje - közölték a szerdai lapok. A dátum a gyulafehérvári nagygyűlés napját jelöli, amelyen az erdélyi, bánsági és magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését.

Románia nemzeti ünnepének a megünnepléséről szóló jogszabály azt is előírja, hogy december elsején Románia központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük. A Krónika című napilap emlékeztetett rá, hogy a tervezetet Mircea Dusa védelmi miniszter nyújtotta be a parlamentben, akit Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök többször is pártja erdélyi magyar ügyekben illetékes szakpolitikusának nevezett. A lap szerint a miniszter egyértelműen a székelyföldi városokat célozta meg törvénytervezetével. A jogszabályt a szenátus áprilisban, a képviselőház szeptemberben fogadta el. A parlamenti vita során román honatyák is kifogásolták az ünneplés kötelezővé tételét.

December elsejét 1990-ben nyilvánították Románia nemzeti ünnepévé, amelyen arra emlékeznek, hogy 1918-ban a magyarországi románok egy gyulafehérvári nagygyűlésen kifejezték azon szándékukat, hogy Erdély, a Partium és a Bánság egyesüljön Romániával. A romániai városok túlnyomó többségében létezik már 1918. December 1. nevű út, ez alól viszont a magyar többségű Hargita megye székhelye, Csíkszereda kivételt jelent. Sepsiszentgyörgyön régóta konfliktust okoz, hogy az 1918. December 1. utca egyes szakaszait átnevezné az önkormányzat.

A Krónika emlékeztetett rá, a székelyföldi Hargita megyében mandátumot szerzett politikus már korábban is benyújtott egy jogszabálytervezetet, amelyben megtiltotta volna, hogy román személyiségekről elnevezett utcák nevét megváltoztassák. A 2011-es próbálkozás azonban elbukott a képviselőházban. Dusa akkor azzal érvelt, hogy a székelyföldi városokban magyar személyiségek neveire keresztelik át a román személyiségek neveit viselő utcákat.

2001-ben, amikor Mircea Dusa a Nastase-kormány kormánybiztosi tisztségét töltötte be Hargita megye prefektusi hivatalának élén, Csíkszeredában rendezték meg a december 1-jei központi ünnepséget. A székelyföldi politikusok egy csoportja provokációnak minősítette, hogy a szociáldemokrata kormány egy magyar többségű várossal akarja megünnepeltetni Erdély Romániához csatolását, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azonban azt hangsúlyozta, hogy a románságnak és magyarságnak kölcsönös tisztelettel kell viseltetnie egymás nemzeti ünnepe iránt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár