„Isten' öldöklő Angyala": kolerajárvány Magyarországon

2014. augusztus 27. 10:08

Korábban

A járvány pusztítása

A gyilkos mirigy napról-napra szedte áldozatait: voltak olyan települések, ahol a szigorú kordonok ellenére „az emberek rakásra" haltak. A lakosság a kordonok által elzárt területeken nem tudta a gabonaféléket és a gyümölcsöket betakarítani, amelyek az augusztusi sűrű és heves esőzések miatt a földeken és a fákon rothadtak meg. A kolera elsősorban a legyengült állapotú és megfelelő mennyiségű táplálékhoz nem jutott szegény emberek soraiban pusztított. Az élelemtől megfosztott emberek „gombával éltek, fűrészporral elegyített korpával és apróravagdalt sással" táplálkoztak.

Az éhínség és a járvány következtében Zemplén vármegyében a halottak száma egyre emelkedett: Újhelyben minden 25-ik, más helységekben minden kilencedik, illetve minden negyedik lakos elhunyt a „mirigy" következtében. „Rakásra halnak embereink, mint a' légy ősszel." - állapította meg Kazinczy rezignáltan. Időközben a járvány felütötte a fejét Abaúj, Szepes, Gömör, Sáros és Nyitra és Pest vármegyékben is. Július végére a járvány megjelent Komárom és Győr vármegyékben, amelyeknek határain három helyen dögmentő intézeteket állítottak és a Dunán senkit át nem engedtek át „10 napi tisztulás nélkül". Ennek ellenére egy Komárom vármegyei faluban két hét alatt 19 ember halt meg, Győrben pedig néhány hét leforgása alatt 350 ember hunyt el a járvány következtében.

1831. augusztus elejére a különösen veszélyeztetett észak-keleti és északi térségekben az éhínségek, a járvány okozta halálozások és a kordonok miatt egyre feszültebbé vált a helyzet. A növekvő feszültséget tetézte a kór elleni nem megfelelő és nem hatékony védekezés, illetve az, hogy a betegség kialakulását nem kellő orvosi módon tisztázták. A megbetegedettek közül ugyanis sokan felgyógyultak, és így egyre többen kételkedtek abban, vajon valóban kolera döntötte-e őket a lábukról, vagy valami másféle „nyavalya" vagy esetleg az „éhség".

Zemplénben a július végi több száz megbetegedett halálát például annak tulajdonították, hogy „nem volt mit enniek, 's elhűtötték magokat a' változó és szeles időben". Kazinczy, bár tisztában volt a Széphalom felé terjedő „baj és veszély" nagyságával, még július utolsó napjaiban is hasztalannak látta a félelmet, és családjával együtt nem rettegett. Kazinczy barátja, gróf Dessewffy József felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy a kórról a lakosságot nem világosították fel kellőképpen.

Szerinte ugyanis ha „a' Cholerát küldök csömörnek nevezték volna, sokkal kevesebb ember halt" volna el benne. „Ha a' népet akkor, mikor egésséges volt, az egésséget illető dolgokban felvilágosították, és egyáltaljában szorosabb okos engedelmességre szoktatták volna, úgy még most is sok ember élne, kikből talán többen még élve temettettek-el". Dessewffy szerint a bajt tetézte továbbá, hogy a kórt nem pontosan és hozzá nem értő emberek állapították meg: „Nálunk a' falusi bírák határozzák-meg azt a' betegséget, mellyet még a' legnagyobb orvosok sem ösmertek ki eddigelé, és így mivel a' keresztelők tudatlan emberek, és nincs elegendő orvos, a' nem Cholerában, hanem más [...] betegségekben meghalók is mind Cholerában halnak-meg, a' mit megtudván oda fentt a' remegő és sem dolgokat, sem embereket, sem a' magyarokat nem ösmérő Dicasterialista és Bureaucrata bázlik, a mostani állapotot, melly minden tekintetben a' legrosszabb következéseket fogja maga után húzni, még állandóbbá fogják tenni. Haszontalan irok én a' központi Deputatiónak Kállóba, úgy mint mindég és mindenütt, elhangzik szavam a' pusztában, és mintha Kassandra volnék, megvettetik".

A kór nem-ismerete, továbbá ennek következtében a hatásos védekezés, vagy bevált terápia hiánya mellett a helyzetet tovább súlyosbította tehát, hogy a hatósági alkalmazottak nem értettek kellően a járvány kezeléséhez, így sokszor egymással ellentétes intézkedéseket hoztak, továbbá a vármegyék is ellenálltak az egyes rendelkezések végrehajtásában. Dessewffy elkeserítőnek találta a járvány leküzdésének ügyében kialakult helyzet visszásságait: „A' legrendesebb az hogy nekünk már harmadik teljes hatalmu Királyi biztosunk van, a' nélkűl hogy még most tudjuk hova lett a' legutolsó. Az is furcsa hogy itten a' Dadai járásban [...] három Szolgabíráink és három Esküdtjeink közzűl, kik mindnyájan tagjai a' Vármegye határozása szerént e' fiók Kiküldöttségnek, még egyetlen egyet se láttunk, akár tanácskozás akár végrehajtás végett, miolta a' Cholera kiütött. Kálóban[!] a' központi Kiküldöttség körűl sánczolta magát, nem hajtván semmit is a' Cholera' ügyességére, melly még a' sánczokat is a' levegőn keresztűl, által szokta ugrani."

előző oldal következő oldal 3 / 4