Megmagyarázták a dzsihadisták a mecsetrombolást
2014. augusztus 11. 08:59
Az Iszlám Állam múlt héten védelmébe vette az iraki szent helyek ellen indított, világszerte nagy felháborodást kiváltó barbár támadásait. A radikális szunnita fegyveres csoport szerint a történelmi mecsetek a bálványimádás helyszínei voltak.
"A sírhelyek fölé emelt épületek lerombolása a vallási tisztaság kérdésébe tartozik" - írja a korábban Iraki és Levantei Iszlám Állam néven ismert Iszlám Állam (IÁ) közleményében, amely a szunnita szervezet egyik honlapján jelent meg a múlt héten.
"Istenfélő elődeink így tettek. Nincs helye a vitának a megszüntetésre ítélt sírok és szentélyek lerombolásának jogosságát illetően" - fogalmazott egyértelműen az IÁ, amely felidézte, hogy az iszlám egyik irányzatának, a puritán vahhabizmusnak az alapítója, Mohamed ibn Abd al-Vahháb (1703-1792) hasonlóan tett a Zaid al-Hattáb sírja fölé emelt kupolával.
Az iszlám kalifátus feltámasztására felesküdő, szélsőséges szunnita Iszlám Állam militánsai június 9-én kezdtek nagyobb offenzívába, amelynek során jelentős iraki területeket sikerült elfoglalniuk. A harcosok azóta megszállták Szíria egyharmadát, a szomszédos Irakban pedig a terrorcsoport kezén van az ország északi és nyugati területeinek jelentős része.
Az iszlamisták Moszul városát is megszállták, ahol lerombolták a muszlimok és a keresztények által is szent helynek tartott Jónás próféta, valamint az ószövetségi Sét mecsetét, sőt megfenyegették a hívőket, hogy a földdel teszik egyenlővé a 12. századi, ferdesége miatt csak "púposnak" emlegetett, Irak-szerte egyedülálló al-Nuri nagymecsetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.