Meghalt Kína utolsó feudális uralkodója
2014. augusztus 1. 09:46 MTI
Életének 88. évében elhunyt Kína utolsó hűbérura, az északnyugat-kínai Hszincsiang egyik volt királya, Davut Mahszut - jelentették be az autonóm terület székvárosában, Urumcsiban csütörtökön.
Korábban
A betegeskedő egykori helyi hatalmasságot, Kucsa 12. királyát a ma már turistalátványosságként szolgáló palotájában érte a halál szerdán délután. Davut Mahszut 14 éves korában, vagyis 1940-ben örökölte meg a trónt Hszincsiang akkori hadurának, Seng Si-cajnak a jóváhagyásával. A történészek szerint Seng ezzel a maga hatalmát igyekezett megszilárdítani a régió déli részein.
A király a feudális hagyományokkal való szakítás, a népi Kína megalakulása után tolmács, gyárigazgató és bankelnök is volt, mígnem 80 éves korában, 2006-ban a nyilvánosság előtt is megnyitott Kucsa megyei palotába költözhetett.
Az élete során iránta megnyilvánuló "köztiszteletet" némileg kifejezi az is, hogy - Kína legidősebb köztisztviselőjeként - szűkebb pátriájában haláláig betöltötte a helyi népfront alelnöki tisztét. A Hszinhua hírügynökség megemlékezésében kiemeli, az egykor volt feudális király széles körben ismert volt hazafiságáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap